Felsőoktatás

Másfél milliárd forintos ösztöndíjprogram indult egészségügyi hallgatóknak

Csaknem másfél milliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázatot az Állami Egészségügyi Ellátó Központ az egészségügyi felsőoktatási alapképzésben részt vevő, nappali és levelező munkarendben tanuló hallgatóknak.

A támogatásról szóló budapesti sajtótájékoztatón Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára azt mondta, kedd reggel nyílt meg a jelentkezési lehetőség, amellyel percenként tizenketten élnek.

Azok a hallgatók nyújthatják be az igényüket, akik legalább az első félévüket sikeresen befejezték. Ők nyertes pályázat esetén visszamenőleg a teljes tanévre megkapják az ösztöndíjat, összesen 640 ezer forintot – tette hozzá.

Az elbírálás során előnyt élveznek majd az ápolónak, mentőtisztnek, védőnőnek tanulók, mivel ezek hiányszakmák, de a többi egészségtudományi területről ugyanúgy lehet pályázni – jelezte Nagy Zoltán Zsolt.

Az esemény sajtóanyagában közölték, hogy a kiírás azoknak szól, akik ápolónak, mentőtisztnek, védőnőnek, dietetikusnak, gyógytornász-fizioterapeutának, szülésznőnek, népegészségügyi ellenőrnek, dentálhigiénikusnak, egészségügyi szervezőnek vagy orvosi diagnosztikai analitikusnak tanulnak alapszakon.

Az ösztöndíj célja, hogy elősegítse a magasan képzett, hivatástudattal és megfelelő gyakorlati tapasztalattal rendelkező szakdolgozók utánpótlásának biztosítását, valamint motiválja az érintetteket a tartós elhelyezkedésre a magyarországi ellátórendszerben – emelték ki.

A pályázatok benyújtási határideje március 18-a.

A támogatást azok igényelhetik, akiknek a 2018/2019-es tanév első szemeszterének megkezdése előtt még legalább két félévük volt hátra a képzésükből, és akik sikeresen lezárták a 2018/2019-es tanév első szemeszterét.

A pályázóknak vállalniuk kell, hogy elvégzik a felsőoktatási alapképzést, és utána öt éven belül legalább két évig teljes munkaidőben magyarországi közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál dolgoznak a megszerzett szakképzettségnek megfelelő jogviszonyban – írták a sajtóanyagban.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.

Digitális tanulás forradalma – hogyan alakítja át az online képzés a jövő oktatását?

A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…

2025.08.28.

Önkormányzatok a helyi turizmus motorjai – így segítheti települését a 2025-ös Falusi Turizmus pályázat

Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…

2025.08.26.

5 ok, amiért egy település nem hagyhatja ki a Falusi Turizmus fellendítéséért szóló programot

A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…

2025.08.18.

A tökéletes formaruha kialakításának mestersége

A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…

2024.07.30.