Másfél millió iskolás és óvodás számára kezdődött el a tanév

Véget ért a nyári vakáció, ma reggel országszerte becsengettek a köznevelési intézményekben. A koronavírus-járvány miatt fokozott óvintézkedések mellett, de hagyományos formában kezdődött meg a tanítás az iskolákban.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti Népegészségügyi Központtal és az operatív törzzsel együttműködve nyolcoldalas ajánlást dolgozott ki, amelyet minden köznevelési intézmény vezetőjéhez eljuttatott.

A javaslatok érintik a távolságtartást, a fertőtlenítést vagy az iskolába érkezés módját is. Ajánlások vannak arra, miként lehet elkerülni az iskolába érkezéskor a torlódást, így például az, hogy több ajtón lehessen belépni az intézménybe. A javaslatok között vannak még a tantermek nagyságára, a közösségi termek használatára, az iskolakezdésre, az étkeztetés megfelelő körülményeinek kialakítására vonatkozók. A testnevelésórákat az időjárás függvényében javasolt szabad téren megtartani. Az órák során lehetőleg mellőzni kell a szoros testi kontaktussal járó feladatokat. Kézfertőtlenítésre lehetőség lesz az iskola kapujánál és minden egyes közösségi helyiségben. Minden iskolában – meghatározott fertőtlenítőszerrel – nagytakarítást végeznek a tanév kezdetén, és ezt minden nap meg kell ismételni.

Az egyes intézmények az adottságaiknak megfelelően választhatják ki azokat az eljárásokat, szabályokat, amelyek biztosítani tudják a járvány megelőzését és esetenkénti előfordulásnál a gyermekek ellátását.

A köznevelési intézmények vezetőinek a felelőssége saját eljárásrendjük összeállítása, amihez a köznevelési államtitkárság, a hátintézmények, a népegészségügyi központ minden segítséget megadnak. Az iskolákat felszólították, hogy ismertessék a járvánnyal összefüggő teendőket a gyermekekkel és a szülőkkel.

A szülőktől azt kérik, a legenyhébb tünetek jelentkezése esetén se engedjék közösségbe a gyermeket, továbbá, hogy a már nagyobb – felsős, középiskolás – gyermekeikben is tudatosítsák a járvány veszélyét, a koronavírus tüneteit, hogy azok megjelenése esetén ők is jelezni tudják azt szüleiknek, tanáraiknak.

A pedagógusokat és az iskolai, óvodai dolgozókat is arra kérik, hogy ha a tünetek bármelyikét észlelik magukon ne menjenek közösségbe, jelezzék azt az intézmény vezetésének, az osztályfőnöknek és vegyék fel a kapcsolatot telefonon háziorvosukkal.

Az Emmi tájékoztatása szerint két iskolában és két óvodában van rendkívüli szünet, egy iskolában tanítás nélküli munkanapot tartanak.

Egy tucat intézményben van tudomásuk egy-két koronavírus-fertőzöttről, akik karanténban vannak, így sem a tanulókra, sem a pedagógusokra nem jelentenek veszélyt. Ezért ezeken helyszíneken a tanítás elindult, de a következő napokban fokozottan figyelik az adott intézményeket – jelezték.

Hozzátették: tantermen kívüli, digitális munkarendet még sehol nem rendeltek el.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Másfél millió iskolás és óvodás számára kezdődött el a tanév

Olvasáshoz szükséges idő: 3 min
0
AIRPRESS LOADED

+ 401 | Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") (0.57)