Felsőoktatás

A Műegyetemen ötezer új hallgató kezdheti meg tanulmányait szeptembertől

Mintegy ötezer új hallgató kezdheti meg a tanulmányait szeptembertől a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME). Az intézmény azt közölte az MTI-vel, hogy idén is magas felvételi pontszámokat állapítottak meg, az alapképzésekre felvett állami ösztöndíjas hallgatók átlagpontszáma csaknem 416 pont.

A BME közleménye szerint szeptemberben 4789 elsőéves hallgató kezdi meg tanulmányait. A kedvezőtlen demográfiai folyamatok ellenére a Műegyetem alapképzéseire felvettek száma és átlagpontszáma is magas maradt: az állami ösztöndíjas képzési formára felvettek átlagpontszáma 415,7, az önköltséges formában felvettekkel együtt pedig 413,4 pont az átlag.

Az országos informatikushiány enyhítésére az egyetem képzési kínálatában most először szerepel az üzemmérnök-informatikus úgynevezett BProf alapszak is, amelyben a hallgatók már két év után bekapcsolódhatnak az ipari vállalatok projektjeibe, három év után pedig alapdiplomával helyezkedhetnek el a versenypiacon.

A Műegyetem elengedhetetlennek tartja a mesterképzési szakokat a gazdaság fejlődéséhez, ezért kifejezetten ösztönzi alapképzéses hallgatóit a továbbtanulásra – írták.

Az egyetemre jelentkező mintegy 11 ezer fiatal 21 százalékát valamelyik mesterképzési szakra vették fel, ami hét százalékponttal magasabb az országos aránynál.

A BME idegen nyelvű képzéseire is többen jelentkeztek: a tavalyi eredményekhez képest mintegy duplájára emelkedett az angol nyelvű képzés iránt érdeklődők száma.

A BME a Stipendium Hungaricum Ösztöndíj keretében a világ minden részéből több mint ötszáz jelentkezőt vett fel, a hallgatók több mint fele mesterképzésekre jelentkezett, doktori képzésre pedig további 46 hallgatót vettek fel – írták.

Forrás: MTI

Kép forrása

Legfrissebb cikkek

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.

Digitális tanulás forradalma – hogyan alakítja át az online képzés a jövő oktatását?

A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…

2025.08.28.

Önkormányzatok a helyi turizmus motorjai – így segítheti települését a 2025-ös Falusi Turizmus pályázat

Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…

2025.08.26.

5 ok, amiért egy település nem hagyhatja ki a Falusi Turizmus fellendítéséért szóló programot

A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…

2025.08.18.

A tökéletes formaruha kialakításának mestersége

A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…

2024.07.30.