Október 11-ig várják a jelentkezéseket a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj-programba

Október 11-ig lehet jelentkezni a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj-programba, amelynek célja, hogy a pedagógusképzésben részt vevő hallgatók oklevelük megszerzése után a tankerületi központok által fenntartott köznevelési intézményekben helyezkedjenek el – közölte a központ az MTI-vel.

Azt írták, az egységes, osztatlan tanárképzésben, illetve gyógypedagógia alapképzési szakon tanuló hallgatók jelentkezését várják, az anyagi támogatásért cserébe a hallgatók – oklevelük megszerzése után – a tankerületi központok fenntartásában működő köznevelési intézményekben helyezkednek el. Az ösztöndíj havi összege a tanulmányi eredményektől és a választott szaktól függően továbbra is 25, 50 vagy 75 ezer forint.

A központ a felsőoktatási intézménybe idén felvett hallgatók, illetve azok jelentkezését várja, akik már korábban megkezdték tanulmányaikat.

Az ösztöndíjakat a hallgatói jogviszony ideje alatt kaphatják a támogatottak, akiknek vállalniuk kell, hogy az általuk megjelölt három megye valamelyikében, legalább az ösztöndíj folyósítási idejének megfelelő ideig állami fenntartású intézményben tanítanak.

Az ösztöndíjprogram 2013/2014-es tanévi indulása óta a Klebelsberg Központ 2903 ösztöndíjas szerződést kötött, eddig összesen 3,6 milliárd forintot fizettek ki ösztöndíjra. 2018 szeptembere óta 269 ösztöndíjas helyezkedett el a tankerületi központok fenntartásában működő köznevelési intézményekben.

Bővebb információ a Klebelsberg Központ honlapján olvasható.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Október 11-ig várják a jelentkezéseket a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj-programba

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0