Online formában rendezik meg a Semmelweis Egyetem (SE) a nyílt napját. Január 15-én és 16-án több mint száz esemény mutatja be az intézmény hat karát, szakközépiskoláit, tudományos diákköri munkáját és tehetséggondozó programját.
Az egyetem közleménye idézi Hermann Péter oktatási rektorhelyettest, aki szerint fontos, hogy az érettségi előtt álló fiatalok, valamint az egészségügyi szakközépiskolába készülők a jelen helyzetben is a leghatékonyabban ismerhessék meg az intézményt.
Hozzátette: a SE az első helyes jelentkezések tekintetében a legnépszerűbb felsőoktatási intézmény az orvos- és egészségtudomány iránt érdeklődők körében. Ezért az a céljuk, hogy mások mellett a leendő orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek, gyógytornászok, szülésznők, mentőtisztek, egészségügyi menedzserek, konduktorok idén is választ kapjanak a továbbtanulással kapcsolatos kérdéseikre.
A programra már lehet regisztrálni.
Forrás: MTI