Iskolájuk előtt verte meg egy 15 éves tanulótársukat egy 16 és egy 17 éves diáklány és egyikük felnőtt korú barátja. Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség vádiratot nyújtott be a tettesek ellen.
A 16 és 17 éves vádlott megállapodott abban, hogy egy nézeteltérést úgy fognak lerendezni, hogy az iskola előtt, a nyílt utcán, az iskolatársaik szeme láttára megverik a sértettet.
A megtámadott diáklány a bántalmazás következtében a fején és a fülén zúzódást szenvedett, amelyek 8 napon belül gyógyuló sérülések, de ennél komolyabb baja is eshetett volna, hiszen bakanccsal rugdosták a homlokát.
Súlyos testi sértés miatt emeltek vádat a két lány, és egyikük idősebb barátja ellen, valamint a verekedő lányokat aljas indokból elkövetett személyi szabadság korlátozása miatt is vádat emeltek.