PDSZ: aggodalomra ad okot a szakképzés átalakítása

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) növekvő aggodalommal tekint a szakképzés átalakítására – közölte az érdekvédelmi szervezet az MTI-vel.

Közleményükben azt írták: nem tájékoztatják érdemben sem a szülőket, sem a tanulókat, sem a munkavállalókat. Továbbra sincs rögzített garancia a béremelésre, és a jogalkotás körül még mindig nagy a káosz – sorolták.

Kitértek arra is, hogy a közalkalmazotti törvény hatályon kívül helyezése továbbra is veszélyezteti a munkavállalók érdekeit.

A PDSZ elfogadhatatlannak tartja a jelenlegi helyzetet és őszinte aggodalommal figyeli – az egyébként reformokra szoruló ágazatban – a hibás döntések sorozatát – írták. Felidézték: a múlt héten ezért bejelentették egy, a szakképzéssel foglalkozó sztrájkbizottság megalakulását, annak reményében, hogy mielőbb tárgyalhassanak a felelősökkel. Korábbi tapasztalataik alapján nem érte őket meglepetésként, hogy a kormány nem válaszolt a sztrájktörvényben előírt határidőn belül; a jogszabály szerint már ki kellett volna jelölnie a tárgyalóit – közölték.

Hozzátették: a PDSZ ebbe nem hajlandó beletörődni, és amíg nem tudja elérni, hogy legalább egy évvel elhalasszák a szakképzés reformját, valamint azt, hogy az ott dolgozók továbbra is közalkalmazottak maradjanak, a nyomásgyakorlás hagyományos és új eszközeivel is élni fognak.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

PDSZ: aggodalomra ad okot a szakképzés átalakítása

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0