Július 1-től 10 százalékkal emelkedett a pedagógusok bére, az iskolaigazgatók és helyetteseik pedig vezetői pótlékemelésben részesültek. A megemelt bérek augusztus első napjaiban megérkeztek a pedagógusok bankszámláira – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke csütörtökön az MTI-vel.
Rétvári Bence közleményében azt írta, hogy egy főiskolai végzettségű, 20 éve tanító, pedagógus II. besorolású tanár júliust megelőzően 301 ezer forint volt a fizetése, augusztustól 331 ezer forintot vihet haza.
Egy szintén pedagógus II. besorolású, 20 éve tanító, egyetemi végzettségű tanár bére a múlt hónapban 334 ezer forintot vihetett haza, augusztustól viszont már 368 ezer forint érkezik a bankszámlájára.
Rétvári Bence emlékeztetett: július 1-től hatezer iskolaigazgatónak is növekedett – átlagosan a bérük egyharmadával – a fizetése. Az igazgatóhelyettesek, tagintézmény-vezetők bére is emelkedett feleakkora összeggel, ez további 9 ezer embert érint.
Így tehát az az egyetemi végzettségű iskolaigazgató, aki 25 éves gyakorlattal rendelkezik és egy 1000-nél több diákot oktató iskolát vezet, akár 715 ezer forintot is kereshet.
Hozzátette: „ezenkívül a minőségi munkavégzés támogatása céljából lehetőség nyílik az intézmény vezetője által nyújtott munkateljesítmény alapján külön ösztönzési keresetkiegészítés megítélésére is”. Ennek mértéke havonta legfeljebb bruttó 101 500 forint lehet.
Forrás: MTI