Sikeres a hallgatói ösztöndíjprogram a Budapesti Műszaki Egyetemen

Egyetemi oktató, diák és informatikai cég együttműködéséből született az az ösztöndíjprogram, amelyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hálózati rendszerek és szolgáltatások tanszéke indított Paripa program (Partnerségben az iparral – hallgatói képzési és ösztöndíjprogram) néven – közölték a szervezetek az MTI-vel.

A Paripa-program első éve sikeres volt, 6 céges partner 13 kutatás-fejlesztési témáján dolgoznak közösen, amelyhez a második évben csatlakozott újabb 15 téma. Az együttműködő cégek száma 6-ról 9-re nőtt, köztük az ország legnagyobb informatikai és távközlési cégei is megtalálhatók, illetve a tervek szerint hamarosan bevonnak innovatív magyar kis- és közepes vállalkozásokat is.

A tájékoztatás szerint a tanszék oktatói több kutatás-fejlesztési projektnél kaptak olyan visszajelzést a céges partnerektől, hogy az egyetemnek alkalmazkodnia kellene a gyorsan változó digitális világhoz és munkaerőpiachoz. Ez az igény hívta életre a programot, amelyhez az idén a DXC Technology cég is csatlakozott, amelynek révén AI chatbotot fejlesztenek a programban résztvevő egyetemi hallgatók aktív közreműködésével. (A chatbotok az egyes webáruházak, szolgáltatók, online felületek felugró chatablakai, ahol azonnali üzenetben lehet kérdezni az ügyintézőtől. Az önmagát fejlesztő AI chatbot mindezt emberi erőforrás nélkül végzi, így az ügyfelek robottal, mesterséges intelligenciával kommunikálnak.)

Forrás: MTI

Kép forrása

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Sikeres a hallgatói ösztöndíjprogram a Budapesti Műszaki Egyetemen

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
AIRPRESS LOADED

Cached Query Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") needs refreshing in 82

More in Felsőoktatás, Motiváció
NKA-pályázat 25 éves alkotó- és előadóművészek számára
Ösztöndíj lehetőség fiatal képzőművészeknek

Január 25-ig nyújthatják be pályázatukat a fiatal képzőművészek a Derkovits Gyula-ösztöndíjra. Az ösztöndíjra minden olyan fiatal...

Továbbra is 10 százalék felett a fizikai dolgozók órabérének növekedési üteme egy felmérés szerint
Az áruházakban az ünnepi időszakban több diákot foglalkoztatnak

Az ünnepek előtti csúcsforgalomban jellemzően több diákot foglalkoztatnak a kiskereskedelmi áruházláncok - derül ki az MTI...

Close