Százhúsz vádlottat ítélt el a Monori Járásbíróság: a nem jogerős ítélet szerint együttműködve – vizsgánként 150 ezer és 800 ezer forint közötti összegért – adták el a nyelvvizsgamegoldásokat ügyfeleiknek, így több ezren jutottak vesztegetés útján nyelvvizsga-bizonyítványhoz – közölte a Budapest Környéki Törvényszék hétfőn az MTI-vel.
Közleményükben felidézték: az ügyben vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség. A bíróság 62 tárgyalási napot követően hétfőn hirdette ki ítéletét, amelyben csak az első húsz vádlott esetében összesen 6800 rendbeli bűncselekményt állapított meg.
A bíróság emlékeztetett: a felsőoktatásról szóló törvények alapján az egyetemi és főiskolai oklevelek megszerzésének feltétele egy idegen nyelvű középfokú komplex vizsga letétele. Emellett a honvédségről, a közszolgálati tisztviselőkről, a NAV-ról, az igazságügyi alkalmazottak és a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati jogviszonyáról szóló jogszabályok alapján angol, német és francia nyelvvizsgával rendelkezők nyelvpótlékra jogosultak attól függetlenül, hogy használják-e a nyelvet.
Jelezték: 2002-ben már létezett egy olyan csoport, amely más bűncselekmények mellett nyelvvizsga-bizonyítványok vesztegetéssel való megszerzésére specializálódott. Haszonszerzésük érdekében a szervezet tagjai olyanokat vettek célba, akiknek nyelvvizsgára volt szükségük. Nekik felajánlották, hogy pénzért cserébe biztosítják számukra az írásbeli és laborfeladatok megoldását, míg a szóbeli vizsgán a vizsgáztatók nyelvtudástól függetlenül olyan pontszámot fognak nekik adni, amely szerint megfelelnek a vizsgán. A vizsgákon résztvevők előre ismert feladatokat oldottak meg, illetve előre egyeztetett kérdésekre adtak választ. A papírok megszerzését Pest megyei és budapesti nyelviskolák dolgozói is segítették.
Ezzel a módszerrel több mint tíz éven keresztül biztosították pénzért cserébe a sikeres nyelvvizsgát ügyfeleiknek – írta a bíróság, hozzátéve: a vádlottak elsősorban nyelvvizsgaközpontok alkalmazásában álltak. Ők közvetítőkön keresztül kerestek fel olyanokat, akik főként angol vagy német nyelvből, közép- vagy felsőfokú nyelvvizsgát akartak tenni.
Egy komplex vizsgáért 2002 után legalább 215 ezer forintot kértek, de volt, aki ennek akár a négyszeresét fizette.
A bizonyítékok alapján a bíróság az elsőrendű vádlottat vesztegetés elfogadásának bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért – halmazati büntetésül, 3 év próbaidőre felfüggesztve – 2 év börtönbüntetésre, pénzbüntetésre, illetve a nyelvvizsgáztatástól mint foglalkozástól végleges eltiltásra ítélte. Mindemellett a bíróság 27 580 000 forint összegben vagyonelkobzást rendelt el a nővel szemben.
További 19 vádlottat – személyenként eltérően – a bíróság többrendbeli vesztegetés elfogadása, vesztegetés, befolyással üzérkedés, társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás, illetve – részben felbujtóként elkövetett – befolyással üzérkedés vétsége miatt 1 év 6 hónap és 2 év időtartamig terjedő, felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint pénzbüntetésre és a bűncselekmény útján szerzett vagyon elkobzására ítélte.
A bíróság 120 vádlottnál vesztegetési cselekményben hozott elmarasztaló ítéletet, mindemellett több terhelttel szemben megállapította a befolyással üzérkedés, illetve a közokirat-hamisítás bűntettét, ezért őket pénzbüntetésre és a bűncselekmény útján szerzett vagyon elkobzására ítélte, illetve megrovásban részesítette. További egy embert felmentettek a vesztegetés miatt ellene emelt vád alól, egy terhelt esetében pedig korábban hoztak ítéletet.
Forrás: MTI