Széchenyi István Egyetem: 22 százalékkal nőtt a felvett hallgatók száma

Több mint 3400 elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetemen szeptemberben, ami 22 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi adatot. Az intézmény mind a kilenc karán számottevő a bővülés – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.

A három műszaki kar közül az Audi Hungaria járműmérnöki karon az angol nyelvű járműmérnök alap- és mesterképzés jelentős érdeklődésre tart számot, ugyanakkor a legkedveltebb továbbra is a magyar nyelvű járműmérnök alapszak.

A gépészmérnöki, informatikai és villamosmérnöki karon a mérnökinformatikus alapszakon csaknem kétszáz elsőéves lesz, emellett népszerű a gazdaságinformatikus, a gépészmérnök és a villamosmérnök szak is.

Az építész-, építő- és közlekedésmérnöki karon is nőtt a felvettek száma.

A Kautz Gyula gazdaságtudományi karra több mint hétszáz jelentkezőt vettek fel, ami a legmagasabb szám az egyetemen. A legnépesebb alapszak a gazdálkodás és menedzsment, amelyre az elsőévesek mintegy hatvan százaléka több mint négyszáz ponttal érkezik.

A Deák Ferenc állam- és jogtudományi karon mintegy kétszáz hallgató kezdi meg tanulmányait jogász szakon, és népszerű maradt az igazságügyi igazgatási, valamint a személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási alapképzési szak is.

Az Apáczai Csere János karra felvettek száma mintegy százzal nőtt. A karon belül tovább erősödött az emberierőforrás-tanácsadó, a közösségi és civil tanulmányok, valamint a kulturális mediáció mesterszak. Nagy volt az érdeklődés a nemzetközi tanulmányok szakra magyar és angol nyelven, emellett több mint hetven elsőéves készül tanítónak.

A művészeti karon mintegy háromnegyedével emelkedett a felvettek száma; jelentős érdeklődés mutatkozott a designszakok (építőművészet, formatervezés és tervezőgrafika) iránt.

A mosonmagyaróvári mezőgazdaság- és élelmiszertudományi karon a bővülés meghaladta a hatvan százalékot; továbbra is népszerű az osztatlan agrármérnök szak, emellett az először meghirdetett állattenyésztő mérnöki szak is.

Az egészség- és sporttudományi karon a rekreáció és életmód szak bizonyult a legnépszerűbbnek a felvételizők között, de sikeresen indul el az egészségügyi gondozás és prevenció alapképzési szak is védőnő szakirányon.

Kovács Zsolt kancellár azt hangsúlyozta a közleményben, hogy az angol nyelvű képzési programok száma a következő tanévben meghaladja a harmincat, a hallgatói közösséget több mint félszáz ország fiataljai alkotják. Hozzátette, nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy gyakorlatorientált képzéseket, jól hasznosítható tudást nyújtsanak számukra, amelyet a műszaki területeken egyre több duális partner segít. Kitért arra is, hogy az intézmények keresik a győri egyetemen végzetteket, sokan már hallgatóként találnak a szakmájukban jól fizető munkahelyet.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Széchenyi István Egyetem: 22 százalékkal nőtt a felvett hallgatók száma

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
AIRPRESS LOADED

DELAYED QUERY : /Adatok : 7db0f1eaf7d5c22bcf3e73485cf6ce07 Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "")

More in Felsőoktatás
Hét magyar egyetem a feltörekvő országokat vizsgáló rangsorban
A Semmelweis Egyetemre jelentkeztek a legtöbben orvos- és egészségtudományi területen

A Semmelweis Egyetem (SE)2021/2022-es tanévére 2269 hallgatót vettek fel, közülük 150-en önköltséges formában tanulnak majd. Az...

Továbbra is az SZTE a legzöldebb magyarországi egyetem
SZTE: több mint hatezer hallgatót vettek fel

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) az idei általános felvételi eljárásban 6051 hallgatót vett fel, 147-tel többet a...

Close