A jelentkezők mintegy háromnegyedét felvették valamilyen képzésre

A felsőoktatásba jelentkezők mintegy háromnegyedét felvették valamilyen képzésre – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.

Schanda Tamás elmondta: 101 881-en jelentkeztek a felsőoktatásba, mintegy 11,1 százalékkal többen, mint tavaly. Közülük 75 748-an nyertek felvételt, 81 százalékuk államilag finanszírozott, 19 százalékuk pedig önköltséges képzésre.

Hozzátette: alapképzésre több mint 47 ezer hallgató került be, osztatlan képzésre több mint 7800, mesterképzésre több mint 13 500, felsőoktatási szakképzésre pedig több mint 6700.

A legtöbb jelentkezőt idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetemre vették fel, amelyet a Debreceni Egyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem követ – tudatta.

Schanda Tamás elmondta: a legmagasabb pontszámot, 472-t a Budapesti Corvinus Egyetem angol nyelvű nemzetközi gazdálkodás képzésére és az Eötvös Loránd Tudományegyetem osztatlan jogászképzésére kellett elérni.

A Budapesti Corvinus Egyetem angol és magyar nyelvű nemzetközi tanulmányok képzésére 468, illetve 467 ponttal lehetett bekerülni – fűzte hozzá.

Beszámolt arról is, hogy az agrárium területén 33 százalékkal, a jog és társadalomtudományok területén 19, illetve 18 százalékkal, a műszaki szakokon pedig 14 százalékkal többen kezdik meg tanulmányaikat, mint tavaly szeptemberben. Ezek mellett az orvos- és egészségtudományi területre is több fiatalt vettek fel.

A mesterképzések közül a gazdaságtudományok területére vették fel a legtöbb jelentkezőt, 3027-et, a műszaki területen pedig 1577 fiatal tanulhat tovább – közölte.

Vanó Renáta, az OH felsőoktatási elnökhelyettese közölte: pótfelvételi idén is lesz, akit nem vettek fel, vagy nem adott be jelentkezést az általános eljárásban, még megteheti.

Jelezte: a pótfelvételi is elektronikusan történik majd, azonban csak egy jelentkezési helyet lehet megjelölni.

A pótfelvételi eredményeit augusztus végén hirdetik ki, így akik felvételt nyernek, szeptemberben szintén megkezdhetik felsőoktatási tanulmányaikat – tette hozzá az elnökhelyettes.

Forrás: MTI
Kép forrása: Sóki Tamás, MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

A jelentkezők mintegy háromnegyedét felvették valamilyen képzésre

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
AIRPRESS LOADED

Cached Query Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") needs refreshing in 121

More in Felsőoktatás
Egyetemi jelentkezés
Széchenyi István Egyetem: 22 százalékkal nőtt a felvett hallgatók száma

Több mint 3400 elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetemen szeptemberben, ami 22...

Hét magyar egyetem a feltörekvő országokat vizsgáló rangsorban
A Semmelweis Egyetemre jelentkeztek a legtöbben orvos- és egészségtudományi területen

A Semmelweis Egyetem (SE)2021/2022-es tanévére 2269 hallgatót vettek fel, közülük 150-en önköltséges formában tanulnak majd. Az...

Close