Szél: az LMP minden ötödik forintot az oktatásra költene

Az LMP az oktatásban látja Magyarország jövőjét – közölte Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke és miniszterelnök-jelöltje csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus szerint az a különbség a Fidesz és az LMP között, hogy míg az előbbi minden ötödik forintot ellop, addig utóbbi az oktatásra költené.

Azt is mondta, hogy akik eltulajdonítottak forrásokat, azok kezdjenek spórolni, mert pártja vissza fogja kérni a pénzeket és az oktatásba fogja fektetni.

Szél Bernadett az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének egyik kutatására hivatkozva azt mondta: a 35 év alatti érettségivel rendelkezők dupláját keresik, mint azok, akinek nincs vizsgájuk; a mesterszakos diplomával rendelkezők bére esetében pedig ötszörös eltérés van az érettségizettekéhez képest. A bérválságból is az oktatás jelenti a kiutat – vélekedett.

A társelnök szerint a kormány ezen a területen végezte a legnagyobb pusztítást, jelentősen romlottak a PISA-eredmények, az MTA felmérése pedig azt jelzi, hogy alacsony a pedagógusok bére, továbbá az oktatás nem felzárkóztat, hanem leszakít.

A központosítás kudarcot vallott – jelentette ki, bírálva, hogy vannak olyan iskolák, ahol a fűtés is gondot okoz.

Hadházy Ákos, a párt másik pártelnöke azt kifogásolta, hogy miközben az unió 100 milliárdos nagyságrendben támogatta az oktatás megújítását, a forrásokat ellopták és pocsék tantervek, tankönyvek születtek.

Az ellenzéki politikus azt is bírálta, hogy 900 millió forint értékben fejlesztették a nyilvántartó programokat a Kliknél, majd mégsem azokat használták, hanem 800 millió forintért megvásárolták az úgynevezett KRÉTA programot Palkovics László államtitkár volt üzlettársától.

Forrás: MTI

Kép forrása: Máthé Zoltán, MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Szél: az LMP minden ötödik forintot az oktatásra költene

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
AIRPRESS LOADED

+ 401 | Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") (0.44)