Több hiányzást igazolhatnának a szülők?

A Házi Gyermekorvosok Egyesülete (HGYE) szerint indokolatlan terhet ró a gyermekorvosokra az iskolai hiányzások igazolása, azért ezen a téren a szakmai szervezet változtatásokat szeretne elérni. – írja az MTI.

Póta György elnök újságíróknak rendezett szerdai háttérbeszélgetésen elmondta, a tanév kezdetétől a nyári szünetig terjedő időszakot figyelembe véve a napi betegforgalom körülbelül 30-40 százalékát teszik ki az iskolai hiányzások orvos általi igazolása olyan esetekben, amikor az igazolás kérése nem kötődik betegellátáshoz.

A szervezet úgy látja, kivitelezhető lenne, és senki nem szenvedne hátrányt, ha a szülő által igazolható napok számát – a jelenlegi általános gyakorlatban alkalmazott három naphoz képest – felfelé módosítanák.

Megjegyezte, hogy jelenleg nincs jogszabályba foglalva, hogy hány napot igazolhat a szülő, azt az iskolák (és óvodák) saját házirendjükben szabályozzák. Mint mondta, ez ügyben már megkeresték az oktatási államtitkárságot, ahol azt a választ kapták, hogy mivel nincs jogszabály a kérdésben, így ezzel az államtitkárságnak nincs dolga.

A HGYE ezért a Klebelsberg Központhoz fordult az ügyben, kérve együttműködésüket.

Póta György úgy véli, a szülők a legtöbb esetben meg tudják ítélni, hogy mikor kell otthon maradnia a gyereknek. A szülő önrendelkezését szeretnék „kiterjeszteni” azzal, hogy egy enyhébb, orvosi vizsgálatot, gyógyszerfelírást nem igénylő betegség, vagy egyéb hiányzás esetén ne kelljen orvosi igazolást vinni az adott oktatási intézménybe, óvodába – tette hozzá.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Több hiányzást igazolhatnának a szülők?

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
AIRPRESS LOADED

+ 401 | Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") (0.43)