Több mint húsz év után újraindul a tartalékostiszt-képzés

Huszonnégy év után újraindítják a tartalékostiszt-képzést Magyarországon – közölte Benkő Tibor honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hungária körúti campusán tartott állománygyűlésen csaknem négyszáz önkéntes tartalékos egyetemista, diplomás volt jelen, akik rövidesen megkezdik húsznapos gyakorlati képzésüket.

Benkő Tibor elismerését és köszönetét fejezte ki a tartalékos katonáknak, akik – mint mondta – önként vállalták a megmérettetést, azt, hogy tanulmányaik folytatása mellett „a hazát részesítik előnyben”. Benkő Tibor az önkéntesekhez szólva hangsúlyozta: amire vállalkoztak, az sok megpróbáltatással jár; elsődleges feladatuk, hogy tanuljanak, készüljenek a jövőre, s mindezt a haza szolgálatában, a nemzetért tegyék.

A sajtónak kiosztott háttéranyagban kiemelték: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemcsak „a tisztképzés fellegvára”, hanem a tartalékostiszt-képzés központja is lesz.

Az egyetemisták képzése nyaranta, összevont formában történik, míg az egyetemi képzési időben távoktatásban, e-learning módszerrel készítik fel a fiatalokat. A civil egyetemeken eltöltött öt év után tiszti képzésük a Ludovika Zászlóalj végzőseivel az augusztus 20-ai tisztavatáson fejeződik be.

A hétfői állománygyűlésen részt vevő, csaknem négyszáz önkéntes tartalékos egyetemista a tanfolyam végére rendelkezni fog a megfelelő alap katonai vezetői kompetenciákkal. „Megismerik a parancsnoki munka lépéseit, azok gyakorlati rendjét, a vezetővé válás folyamatát, feladatait, felelősségét.”

Akik tanulmányaik mellett a tartalékos rendszerben vállalnak szolgálatot, azoknak pályázat alapján ösztöndíjat biztosít a Magyar Honvédség – áll a háttéranyagban.

Forrás: MTI

Kép forrása: Mohai Balázs, MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Több mint húsz év után újraindul a tartalékostiszt-képzés

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
AIRPRESS LOADED

+ 401 | Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") (0.65)