Több mint százezren nem vehették át a diplomájukat a nyelvvizsga hiánya miatt

Több mint százezren vannak azok, akiknek azért nem lehet kiadni a diplomát, mert nem teljesítették az előírt nyelvvizsga-követelményeket – írta meg a Magyar Hírlap az Oktatási Hivatal adataira hivatkozva.

Az Oktatási Hivatal (OH) tájékoztatása szerint június végéig összesen 93 415 olyan régi típusú egyetemi és főiskolai, alap-, illetve osztatlan képzést tartott nyilván a Felsőoktatási Információs Rendszer, amely esetében az oklevelet nyelvvizsga hiánya miatt nem adták ki.

Emellett összesen 8139 mesterképzéshez sem kapcsolódik oklevél- és nyelvvizsgakövetelmény-teljesítés, vagyis ennyi mesterszakos hallgatónak sincs meg a diplomakiadáshoz szükséges bizonyítványa.

2018-ban és 2019-ben – a június 11-i adatok alapján – összesen 10 567 oklevelet adtak ki olyan alap-, mester-, osztatlan, valamint korábbi egyetemi és főiskolai képzéseken, amelyek esetében a hallgatók a kimeneti vizsgát követően több mint harminc nappal mutatták be a nyelvvizsga követelmények teljesítését igazoló nyelvvizsgájukat.

A kormány 2014-ben indította a diplomamentő programot, amely azoknak a nyelvtanulását támogatta, akiknek kizárólag a nyelvvizsga hiánya jelentette az akadályt a diploma átvételéhez, és már nem rendelkeztek hallgatói jogviszonnyal.

A program tavaly novemberben újraindult, a képzési támogatás mértéke fejenként maximum háromszázezer forint lehet. A tanfolyamokon angol, francia, német, olasz, orosz és spanyol nyelvet lehet tanulni.

A lap információ szerint 1759-en pályáztak, közülük 1160 fő pályázata volt érvényes. A résztvevőknek legkésőbb 2020. március 31-ig be kell mutatniuk megszerzett nyelvvizsga-bizonyítványukat.

Forrás

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Több mint százezren nem vehették át a diplomájukat a nyelvvizsga hiánya miatt

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0