Megbüntették a diáktüntetés résztvevőit, de 2 millió forint gyűlt össze a bírságra

50 ezer forintos bírságot kapott a február 23-i diáktüntetés néhány résztvevője, akik a demonstráció hivatalos lezárása után még vonultak az utcákon és folytatták a tüntetést. A bíráságot KRESZ gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályának megsértése miatt szabták ki.

A diákok mellett Képszerkesztőség nevű fotóügynökség két munkatársát is megbüntették, március 15-én pedig a munkájukat végző újságírókat is igazoltattak a rendőrök.

Valószínűleg hasonlóan jár el a rendőrség azokkal szemben is, akik a március 15-i diáktüntetés hivatalos lezárása után a Rákóczi úton vonultak fel, néhányan rövid időre leültek a zebrára vagy az úttesten vonultak. A hasonló esetek elkerülésére még az ilyen spontán vonulásoknál is érdemes néhány szabályt betartani

Február 23-án a Független Diákparlament szervezett felvonulást és tüntetést a magyar oktatás modernizálásáért. A békés demonstráció hivatalos lezárása után többen folytatták a tüntetést. A kb. 30 fős csoport az Alkotmány utcán a Vadász utca felé vonult tovább, sokan az úttesten gyalogoltak. A Vadász utca végén zárták körül őket a rendőrök, majd egyenként igazoltatták őket közlekedési szabálysértés gyanújával.

A diáktüntetések szervezői szolidaritásból, a diákok összetartása jegyében, és a véleményszabadságban való hitük miatt úgy döntöttek, segíteni fognak az aránytalan rendőri fellépés után megbírságolt résztvevőkön, és pénzügyi alapot hoztak létre a diákok bírságának kifizetésére.

A Diákvagyok Mozgalom pár nap alatt negyven diák büntetésének megfelelő összeget, azaz 2 millió forintot gyűjtött össze.

A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet is kiállt a diákok mellett, így fellebbezések is fognak indulni. Ezeknél a büntetések mérséklése lesz a cél, a TASZ jogászai szerint azok teljes eltörlésére nem lehet számítani.

Forrás

Kép forrása: Balogh Zoltán, MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Megbüntették a diáktüntetés résztvevőit, de 2 millió forint gyűlt össze a bírságra

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0