Bővül azoknak a tantárgyaknak a köre, amelyekből előrehozott érettségit lehet tenni. A döntéssel szeretnék elősegíteni, hogy a diákok hatékonyabban készülhessenek fel a felvételire – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden az MTI-vel.
A kormány határozata alapján a jövőben azon érettségi tárgyakból, amelyek tanítása a középiskola helyi tanterve szerint befejeződik, a diákok a következő vizsgaidőszakban – akár ősszel is – előrehozott érettségi vizsgát tehetnek.
Így azon tantárgyakból – ilyen például földrajz -, amelyek tanítása a tízedik évfolyamon lezárul, az azt követő őszi vizsgaidőszakban vagy az az utáni vizsgaidőszakokban előrehozott érettségit lehet tenni.
Az elmúlt években előrehozott érettségire kizárólag idegen nyelvekből és informatikából volt lehetőség, a tízedik évfolyam elvégzése után – emlékeztetett a szaktárca.
A módosítást az Országos Diákparlament kezdeményezte azzal a szándékkal, hogy több vizsgatárgyból váljon lehetővé az előrehozott érettségi vizsga megszerzése, így a diákok hatékonyabban készülhessenek a felsőoktatási felvételire. A módosítással az érettségi nehézsége nem változik, ugyanakkor az eltérő időpontban letehető vizsgák miatt több idő marad a felkészülésre.
Forrás: MTI
Kép forrása: Koszticsák Szilárd, MTI
Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…
Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…
A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…
A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…
Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…
Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…