Népszerű a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram, a 2018/19-es tanévre meghirdetett 5318 ösztöndíjra több mint 28 ezer jelentkezés érkezett – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel.
A tárca közlése szerint az ösztöndíjprogram 2013-as bevezetése óta rendkívül dinamikusan fejlődött: az első tanévben 68 hallgatóval indult, a 2018/19-es tanévtől pedig már közel 9000 ösztöndíjas hallgató tanul valamely hazai felsőoktatási intézményben. Idén szeptemberben 65 országból mintegy 4157 új ösztöndíjas kezdte meg a tanulmányait Magyarországon.
Kitért arra is, hogy Magyarország a 2017/2018. évi pályázati időszakban először hirdetett ösztöndíjat a Bangladesből, Kubából, Kuvaitból, Montenegróból, Szingapúrból, Szudánból, Tanzániából, Thaiföldről, valamint a Zöld-foki szigetekről érdeklődő hallgatók részére. A programhoz újonnan csatlakozott kilenc ország mindösszesen 295 fiatalt küldhet Magyarországra.
Szerdán a Tempus Közalapítvány szervezésében köszöntötték a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramban magyarországi tanulmányaikat idén megkezdő külföldi hallgatókat.
Pacsay-Tomassich Orsolya, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi ügyekért felelős államtitkára elmondta, a program kiválóan illeszkedik a kormány által kezdeményezett keleti és déli nyitás politikájába. Nem titkolt szándékuk, hogy a programmal közelebb hozzák Magyarországhoz az ösztöndíjas hallgatókat.
Szeretnénk, ha a versenyképes tudás mellett megismernék Magyarország kultúráját, nyelvét és igaz barátként térnének vissza saját országukba – hangsúlyozta az államtitkár.
Forrás: MTI