Továbbra is a Szegedi Tudományegyetem az egyik legjobb magyar intézmény a brit Quacquarelli Symonds listáján

Továbbra is a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) az egyik legjobb magyar intézmény a brit Quacquarelli Symonds (QS) feltörekvő európai és közép-ázsiai országok felsőoktatási intézményeit értékelő listáján – tájékoztatta az SZTE közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

A közlemény szerint az SZTE idén a 29. helyen végzett, ezzel Magyarországon ismét az egyik legjobb egyetem lett a 16 vizsgált magyar felsőoktatási intézmény között, amelyekből – akárcsak 2020-ban – négy került be a top 50-be.

A feltörekvő kelet-európai és közép-ázsiai régióból tavalyhoz képest ötvennel több, azaz 450 felsőoktatási intézmény szerepel a QS-listán. Az SZTE a rangsorolt intézmények legjobb 6,4 százalékába tartozik idei helyezésével. Több részterületen – így az akadémiai elismertség vagy a kutatási együttműködések nemzetközi kiterjedtsége terén – javult a mezőnyben elfoglalt pozíciója. Legerősebb indikátora az internetes láthatóságát mérő mutató lett: itt a vizsgált régióban a 16. helyen szerepel.

A rangsor készítői a listát továbbra is tíz szempont alapján állítják össze: 30 százalékos súllyal az intézmény akadémiai elismertségét, 20 százalékos súllyal a munkaadók visszajelzéseit vették figyelembe. Mérték az oktató-hallgató arányt (10 százalék), a doktori fokozattal rendelkező oktatók-kutatók számát (5 százalék), az idézettséget (5 százalék), a publikációs tevékenységet (10 százalék) és az intézmény nemzetközi kutatói kapcsolatrendszerét (10 százalék). A nemzetközi hallgatók és oktatók arányát 2,5-2,5 százalékos, míg az intézmény internetes láthatóságát 5 százalékos súlyozással értékelték – áll a közleményben.

A QS feltörekvő európai és közép-ázsiai országok felsőoktatási intézményeit értékelő listáján a magyar intézmények közül az Eötvös Loránd Tudományegyetem a 26., a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem az SZTE-vel holtversenyben a 29. helyen végzett, a Debreceni Egyetem pedig a 40. helyen.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Továbbra is a Szegedi Tudományegyetem az egyik legjobb magyar intézmény a brit Quacquarelli Symonds listáján

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
AIRPRESS LOADED

DELAYED QUERY : /Adatok : 7db0f1eaf7d5c22bcf3e73485cf6ce07 Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "")

More in Felsőoktatás
Egyetemi jelentkezés
Több mint ötezren jelentkeztek a felsőoktatási keresztféléves képzésekre

Több mint ötezren jelentkeztek a 2022 februárjában induló felsőoktatási képzésekre, közülük a legtöbben állami ösztöndíjas mesterképzést,...

Továbbra is az SZTE a legzöldebb magyarországi egyetem
A felsőoktatási képzéseket fejlesztő komplex program zárult le Szegeden

Lezárult a dél-alföldi régió felsőoktatási képzéseinek infrastrukturális, tudományos, módszertani, technológiai korszerűsítése és a diplomások számának növelése...

Close