A jövőre életbe lépő szigorú törvényi változások miatt nem érdemes a szükséges szakmai tudás nélkül társasházkezelőnek állni, a közös képviselők többsége jelenleg mégis mindenfajta szakmai előképzettség nélkül végzi munkáját.
2020-ban minden eddiginél keresettebb szakma lesz a társasházkezelő. Azoknál a kisebb társasházaknál, ahol a közös képviselői feladatokat eddig valamelyik lakó látta el, a törvénymódosítás értelmében új képviselőre lesz szükség, ugyanis a tisztség betöltését a jövőben szigorúan képesítéshez kötik.
„A 4 hónapos társasházkezelő OKJ képzés során a résztvevők elsajátíthatják, hogyan kell különböző ingatlanok üzemeltetési, fenntartási, valamint felújítási folyamatait kezelni. Emellett a képzés kitér még a szervezési és ellenőrzési feladatokra, valamint az elszámolás- és a költségvetés-készítésre is.” – írja közleményében a Centrum Oktatóközpont.
Magyarországon ma mintegy 4,4 millió a lakások száma, amiből közel 1,5 millió olyan társasházakban található, amelyek életét a tulajdonosi közgyűléseken megválasztott közös képviselők, vagy társasházkezelők irányítják, gyakran sok tízmillió forintos költségvetésről gondoskodva.
A tulajdonosi közgyűlésen megválasztott közös képviselők jelentős része eddig szakirányú végzettség és megfelelő tudás nélkül dolgozott. A jogi környezet nemrégiben megváltozott, ennek következtében a jövőben minden közös képviselő, így azok is, akik napjainkig szakirányú végzettség nélkül látták el feladatukat, a törvényi kötelezettségüknek csak úgy tudnak eleget tenni, ha kellő szakmai tudást szereznek.
Érdemes is lesz részt venni az OKJ-s képzéseken, hiszen fontos változás az is, hogy a közös képviselő saját vagyonával felel majd a hibáiért. Feladatainak elmulasztása, vagy jogsértés esetén akár 5 millió Ft pénzbírságra is kötelezhetik a közös képviselőt, illetve az intéző bizottság elnökét.