A fogyatékossággal élő hallgatók aránya a magyar felsőoktatásban továbbra is egy százalék alatt van
jún25

A fogyatékossággal élő hallgatók aránya a magyar felsőoktatásban továbbra is egy százalék alatt van

A fogyatékossággal élő hallgatók aránya a magyar felsőoktatásban továbbra is egy százalék alatt van, ami alulmarad a népességarányuktól, és azt jelzi, hogy társadalmi okok akadályozzák a diplomaszerzésüket – közölte a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) a múlt év végén végzett kutatása alapján. A közlemény szerint a mozgáskorlátozott egyetemi hallgatók továbbra is “komoly akadályokkal”...

Tovább...
Négy új felsőoktatási intézmény csatlakozott a Tanítsunk Magyarországért programhoz
jún24

Négy új felsőoktatási intézmény csatlakozott a Tanítsunk Magyarországért programhoz

Az eddigi kilenc mellé négy új felsőoktatási intézmény csatlakozott a Tanítsunk Magyarországért programhoz; az erről szóló együttműködési megállapodásokat csütörtökön írták alá Budapesten, az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM). György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára elmondta, minden esély megvan arra, hogy szeptembertől a Tanítsunk Magyarországért program országos méretűvé...

Tovább...
Nyelvvizsga nélkül is átvehető a diploma
jún24

Nyelvvizsga nélkül is átvehető a diploma

Nyelvvizsga nélkül is kézhez vehetik diplomájukat, akik 2021. augusztus 31-ig sikeresen befejezik felsőoktatási tanulmányaikat – jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön Facebook-bejegyzésben. Novák Katalin, aki egyben a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs vezetője, azt írta, a testület kedden javaslatot tett, a kormány szerdán döntött, ma pedig a Magyar Közlönyben már meg is...

Tovább...
Mintegy 65 ezer diák vállalhat idén nyáron is munkát
jún24

Mintegy 65 ezer diák vállalhat idén nyáron is munkát

Idén nyáron a munkát vállaló diákok száma 2019-hez hasonlóan ismét elérheti a 65-70 ezret, mivel az év első öt hónapjában már mintegy 50 ezer tanuló helyezkedett el a munkaerőpiacon a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetség (DiákÉSZ) tagjain keresztül – közölte a DiákÉSZ az MTI-vel. A diákok idén nyáron is a feldolgozóiparban, a gyártószektorban, a kereskedelemben, valamint a vendéglátás, a...

Tovább...
Megtöbbszöröződött a vendéglátó szektorban feladott álláshirdetések száma
jún23

Megtöbbszöröződött a vendéglátó szektorban feladott álláshirdetések száma

Több mint ötszörösére emelkedett a magyarországi vendéglátó és turisztikai szektorban feladott álláshirdetések száma májusban márciushoz képest – közölte a Profession.hu az MTI-vel. A vendéglátóiparban és turizmusban feladott hirdetések száma május második felére átlépte az ezret, ami rekordszámú meghirdetett pozíció ebben a szektorban a Profession.hu oldalán. A legtöbb álláshirdetéssel szakács, felszolgáló, pincér, pultos,...

Tovább...
5 ok, amiért érdemes kipróbálni az online tanulást
jún23

5 ok, amiért érdemes kipróbálni az online tanulást

Ahhoz, hogy sikeres legyél a munkádban, elengedhetetlen az élethosszig tartó tanulás, de munka és család mellett nagyon nehéz időt szakítani egy képzésre. Az online tanfolyamok ezekre a helyzetekre nyújtanak megoldást. Szerencsére ma már számos kurzus közül lehet válogatni az interneten. A TanfolyamOKJ.hu összegyűjtötte, miért érdemes online tanulni. Akkor tanulsz, amikor jólesik. A felnőttképzéseket gyakran délutáni vagy hétvégi...

Tovább...
Már magyarul is elérhetik a digitális önértékelő eszközt a pedagógusok
jún22

Már magyarul is elérhetik a digitális önértékelő eszközt a pedagógusok

Már magyarul is elérhetik a digitális önértékelő eszközt a pedagógusok – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI-vel. “Az elmúlt időszak minden korábbinál nyomatékosabban figyelmeztetett arra, hogy folyamatosan megújuló és bővülő, egyre kifinomultabb digitális készségekre, tudásra van szükség az oktatásban is” – mondta Solymár Károly Balázs, az ITM digitalizációért felelős...

Tovább...
Digitalizálják a közlekedési vizsgáztatást
jún22

Digitalizálják a közlekedési vizsgáztatást

A közlekedési vizsgáztatásban 2022 tavaszától egységes és központosított elektronikus rendszer működik majd – jelentette be Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a közlekedési vizsgáztatás digitalizálását célzó Közúti gépjármű-, vízügyi és légügyi közlekedési-, engedélyezési és vizsgáztatási folyamatok ügyfélközpontú elektronizálása (KEVIFEL) projekt...

Tovább...
Marad az alacsony kamat és a kamatmentesség a diákhiteleknél
jún22

Marad az alacsony kamat és a kamatmentesség a diákhiteleknél

Kamatmentes marad a felsőoktatási önköltségre felvehető Diákhitel2, valamint a szak- és felnőttképzésben bevezetett Képzési Hitel2 is, emellett változatlanul rekordalacsony, 1,99 százalékos kamattal igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel1 és a Képzési Hitel1 termék is – közölte a Diákhitel Központ hétfői döntése alapján az MTI-vel. A közlemény szerint a tavalyi után várhatóan az idén is rekordot dönt a diákhitelt és...

Tovább...
IT szakmák, programozó fizetések
jún22

IT szakmák, programozó fizetések

Létezik-e olyan szakma belföldön, ahol kezdőként is 300 ezres nettó fizetések a jellemzőek, akár pár hónap alatt kitanulhatóak, és kapkodnak a frissen végzett szakemberekért? Az informatikus szakmák éppen ilyenek, közülük is a programozó szakma az, ahol nagyobb a kereslet, és a tudást a belföldi bérekhez viszonyítva kiemelt fizetéssel díjazzák – tudósít a TanfolyamOKJ.hu portál cikkében. A programozók magyarországi helyzetét taglaló...

Tovább...

Pin It on Pinterest

AIRPRESS LOADED

DELAYED QUERY : /Adatok : 0c12afb6d416a9335f2db47636b370cf Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "",{ID} = "",{ID} = "",{ID} = "",{ID} = "",{ID} = "",{ID} = "",{ID} = "",{ID} = "",{ID} = "")