Első alkalommal díjazta kiemelkedően tehetséges hallgatóit a MOME
Első alkalommal díjazta kiemelkedően tehetséges hallgatóit a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME): a Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíjra hetven hallgató pályázott, közülük tizenhatan nyerték el a félévre szóló, havi 150 ezer forintos támogatást. A MOME szerdai közleménye szerint a győztes hallgatóknak a támogatáson felül lehetőségük lesz külföldi és belföldi kiállításokon, szakmai rendezvényeken az adott szak nagyköveteként az...
Színházi és filmes képzések indulnak ősztől Szentesen
A Színház és Film Intézet (SZFI) és a Koszta József Múzeum együttműködésével színházi és filmes képzések indulnak ősztől Szentesen, az erről szóló szándéknyilatkozatot szerdán írták alá a közművelődési intézményben. Csányi János, az SZFI igazgatója a képzéseket bemutató sajtótájékoztatón elmondta: tíz évvel ezelőtt azért hozták létre az intézetet, mert a színházi és filmes területen jelentős igény van a jól képzett szakemberekre. Az...
Három érmet szereztek a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián
Egy ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyar diákok az idei Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI 2021), amelyen világ 88 országának 351 diákja mérte össze a tudását. Az idén Szingapúr által megszervezett, de a járványhelyzet miatt online zajló Nemzetközi Informatikai Diákolimpia versenynapjai június 19-től 25-ig tartottak, a hivatalos eredményeket hétfőn délután hirdették ki. A Nemzetközi Informatikai Diákolimpia szervezői a...
Felnőttképzési támogatásra pályázhatnak a cégek
Munkavállalónként félmillió forint felnőttképzési támogatásra pályázhatnak a cégek hamarosan – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján. György László közölte, hogy a program hirdetménye még nyáron megjelenik. A 70 milliárd forintos keretösszeg a belső vállalati képzéseken, vagy a felnőttképzéseken való...
Népszerű a tanfolyamra jelentkezők közt a pedagógiai és családsegítő munkatárs OKJ képzés
A Pedagógiai- és családsegítő munkatárs az egyik legkeresettebb tanfolyam a pedagógiai és szociális képzések kategóriájában. Rendkívül népszerűek a gyermekekkel foglalkozó szakmák a tanulni vágyók körében. Az elmúlt negyedévben tízből legalább három tanfolyamra jelentkező választott pedagógiával kapcsolatos tanfolyamot – írja a TanfolyamOKJ.hu Blog. „Ha szívesen dolgoznál a gyermekek között, és úgy érzed, képes vagy megadni a...
Piacképes online tanfolyamok 2021-ben
A koronavírus miatt jelentősen megnőtt a kereslet az online tanfolyamokra, és a felnőttképzők is gyorsan reagáltak a megnövekedett igényekre. Az online tanulásnak számos előnye van. Az online tanfolyamok során nem vagyunk helyhez kötve, hiszen csak internet és számítógép szükséges a tanuláshoz. Az online képzéseket így azok is elvégezhetik, akik nem mozdulhatnak ki otthonról, vagy azok, akik lakhelyük környékén egyébként is nehezen...
Új lehetőségek a felnőttképzésben
A járvány hatására sokan kényszerültek pályamódosításra. Azok, akik felnőttként nem akarnak évekre visszaülni az iskolapadba, az OKJ megszűnése után is van lehetőségük a tanulásra. További segítséget jelenthet a számukra a nemrégiben bevezetett képzési hitel is. A szakképzési rendszer változásaként 2 új lehetőség áll a tanulni vágyó felnőttek előtt, a részszakképesítések és a szakképesítések. A 2019-ben megjelent kormányrendelet...
Ötmillió megtekintés felett a munka.hu oldal
Már több mint 5 milliószor jutottak a munkaerőpiaccal kapcsolatos hasznos információkhoz a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat tavaly áprilisban megújult hivatalos honlapjára kattintó vállalkozók és magánszemélyek – tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-t. Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárt idézve közölték: a munka.hu weboldalon jelenleg is csaknem hétezer állásajánlatot és...
Négyszeresére nőtt az adatforgalom az oktatási weboldalakon a mobilszolgáltatók szerint
Négyszeresére nőtt az adatforgalom az oktatási weboldalakon az érettségi előtt – közölték a mobilszolgáltatók az MTI érdeklődésére. A Vodafone arról tájékoztatott, hogy az adatforgalom nélkül elérhető oldalakkal 42 ezer GB adatforgalmat tett ingyenessé mobil ügyfeleinek. Mint írták, az érettségi közeledtével, az idén márciusban és áprilisban duplájára nőtt a mobil adatforgalom azokon az oktatási oldalakon, amelyeket a Vodafone...
Hiánypótló digitális képzést szervezett az építőipari kivitelezőknek az IPOSZ
Európai uniós forrás felhasználásával hiánypótló digitális képzést szerveztek az építőipari kivitelezők számára, hogy támogassák a mikrovállalkozások fejlődését, a korszerű technológia térnyerését az ágazatban – közölte az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) az MTI-vel. Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke a közleményben ismertette, hogy a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program...