A BGE-n csaknem 5700 elsőéves kezdi meg tanulmányait szeptemberben

A Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE) szeptemberben 5667 elsőéves kezdheti meg tanulmányait – közölte az intézmény az MTI-vel.

A közlemény szerint a BGE továbbra is az üzleti fókuszú képzések iránt érdeklődők első számú választása.

A felsőoktatásba jelentkezők számának idei nagymértékű visszaesése ellenére a BGE képzései iránt alig csökkent az érdeklődés, így a szeptembertől három budapesti karral működő egyetem továbbra is az egyik legnépszerűbb hazai felsőoktatási intézmény – írták.

A jelentkezők többsége a gazdaságinformatikus, a turizmus-vendéglátás, a kereskedelem és marketing, a gazdálkodási és menedzsment, valamint a pénzügy és számvitel alapképzési szakokra jelentkezett – tették hozzá.

Kiemelték, hogy a BGE ősztől hagyományos tantermi oktatásra készül, de az adott helyzetnek megfelelően azonnal, teljes körűen tudja biztosítani a távolléti, digitális oktatást is.

Kitértek arra is, hogy a BGE a jelenlegi gazdasági helyzetben a nehézségek ellenére többféle módon – köztük az előző félévben újonnan bevezetett, önköltséges hallgatók számára létrehozott szociális alapú ösztöndíjjal – segíti hallgatóit.

Azok, akik lemaradtak a felvételiről, vagy nem nyertek felvételt, a pótfelvételi eljárás keretében adhatják be jelentkezésüket a Budapesti Gazdasági Egyetemre. Erről további információ található az intézmény weboldalán.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

A BGE-n csaknem 5700 elsőéves kezdi meg tanulmányait szeptemberben

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0