Idén márciustól a motorosok biztonságosabb közlekedése érdekében megújították a képzési és vizsgakövetelményeket – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.
Schanda Tamás hozzátette, a változtatásra azért is szükség volt, mert bár tavaly kevesebb halálos közúti baleset történt Magyarországon, mint az elmúlt 70 évben bármikor, mégis 34 motorkerékpáros vesztette életét a hazai utakon.
Közölte, a képzési és vizsgakövetelmények megújításának célja, hogy az évente levizsgázó 15-20 ezer motoros naprakész, a gyakorlatban jól hasznosítható tudással felvértezve jobban tudjon magára és másokra is vigyázni a forgalomban.
Ezért a vizsgafeladatok között nagyobb szerepet kapnak a balesetek jelentős részét okozó összetettebb manőverek, valamint a képzésben nagy hangsúlyt helyeznek a motorosok biztonságát szolgáló ruházat és védőfelszerelés kiválasztására, használatára is – tette hozzá.
Forrás: MTI