Karrier

Az első negyedévben átlagosan 16 százalékkal emelkedett a fizikai dolgozók órabére egy felmérés szerint


Idén az első negyedévben 1115 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ami 16 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest – derül ki a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. közel 7 ezer dolgozó béradatait feldolgozó elemzéséből.

A cég és a BDO Magyarország tanácsadó vállalat közös közleménye szerint már szinte az ország minden régiójában ezer forint feletti átlagos órabérre számíthatnak a fizikai dolgozók. Ez alól a Dél-Dunántúli és az Észak-Alföldi Régió képez kivételt, ahol a betanított munkát végzők körében az átlagos órabér 900 és 1000 forint között mozog. A szakmunkások azonban Közép-Dunántúlon és Közép-Magyarországon már átlagosan 1250-1300 forint körüli átlagos órabérrel számolhatnak.

A közlemény idézte Hamrák Viktort, a Trenkwalder munkaerő-kölcsönzési üzletágvezetőjét, aki kifejtette, a fizikai órabérek átlag feletti emelkedésében komoly szerepet játszik a minimálbér 8 százalékos emelkedése, illetve az is, hogy soha nem látott mértékű a betöltetlen álláshelyek száma, így tovább élesedett a vállalatoknak az elérhető munkaerőért folytatott versenye.

Egyelőre nem látható komolyabb változás, ami azt jelzi előre, hogy az év hátralévő részében is dinamikus bérnövekedésre lehet számítani – tette hozzá a szakember.

A felsőbb kategóriákban is gyorsult a béremelkedés üteme: a BDO Magyarország több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú magyarországi vállalat mintegy 500 középvezetőjénél idén az első negyedévben 5,2 százalékos éves bérnövekedést tapasztalt.

Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere a közleményben arról számolt be, hogy tavaly ilyenkor 4,5 százalékos bérnövekedés volt  tapasztalható ebben a körben, ami azt jelenti, hogy középvezetői szinten is felgyorsult a bérek emelkedése.

Ugyanakkor megjegyezte, ebben a körben továbbra is magas, 4 százalék körüli a fluktuáció, ami vélhetően abból adódik, hogy egy munkahelyváltáskor ez a munkavállalói réteg a tapasztalatok szerint akár 20-30 százalékos béremelést is el tud érni.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.

Digitális tanulás forradalma – hogyan alakítja át az online képzés a jövő oktatását?

A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…

2025.08.28.

Önkormányzatok a helyi turizmus motorjai – így segítheti települését a 2025-ös Falusi Turizmus pályázat

Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…

2025.08.26.

5 ok, amiért egy település nem hagyhatja ki a Falusi Turizmus fellendítéséért szóló programot

A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…

2025.08.18.

A tökéletes formaruha kialakításának mestersége

A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…

2024.07.30.