Elhalasztják a Műegyetemi Állásbörzét

Elhalasztják a március 18-19-re tervezett Műegyetemi Állásbörzét a koronavírus miatt – közölték a szervezők az MTI-vel.

A közleményben azt írták, figyelembe véve a Koronavírus-fertőzés Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs tájékoztatásait is a Műegyetemi Állásbörze szervezői a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vezetőségével közösen a rendezvény elhalasztásáról döntöttek. Az új időpontról a szervezők a későbbiekben adnak majd tájékoztatást.

A Műegyetemi Állásbörze mintegy 150 kiállítója több ezer hazai és külföldi állást és szakmai gyakorlati lehetőséget kínál hallgatóknak, pályakezdőknek és tapasztalattal rendelkező munkavállalóknak.

Mint írták, Magyarország legrangosabb állásbörzéje minden alkalommal több ezer látogatót vonz naponta és a kiállítók mintegy 1000 munkatársa vesz részt rajta.

A vírust és a terjedését illetően jelenleg napról napra változó helyzetben a szervezők nem tehetik ki az egyetem hallgatóit, kiállítókat és látogatókat egy esetleges fertőzésveszélynek – tették hozzá.

Forrás: MTI
Kép forrása

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Elhalasztják a Műegyetemi Állásbörzét

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
AIRPRESS LOADED

Cached Query Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") needs refreshing in 67

More in Felsőoktatás, Karrier
CEU
Uniós jogot sért a felsőoktatási törvény módosítása

Uniós jogot sért a magyar felsőoktatási törvény módosítása, amelynek értelmében Magyarországon csak úgy működhet külföldi oktatási...

Felvételi - Nyilvánosak a felsőoktatási ponthatárok - Budapest
Több magyar egyetem is jól szerepelt a QS nemzetközi felsőoktatási felmérésen

Tíz magyar egyetem is felkerült a Quacquarelli Symonds (QS) 2020-as szakterületi rangsorára, amelyet szerdán hoztak nyilvánosságra....

Close