Január elején rendezik meg az Educatio szakkiállítást Budapesten


Január elején rendezik meg a 20. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást Budapesten – közölték a szervezők az MTI-vel.

A közlemény szerint a január 9-11-i kiállításon tizennyolc ország felsőoktatási intézményei és csaknem kétszáz kiállító mutatkozik be a Hungexpo “A” csarnokában, 20 ezer négyzetméteren.

Az ingyenes, de regisztrációhoz kötött rendezvény célja, hogy a következő években érettségiző fiataloknak bemutassa a felsőoktatási intézményeket és az egyéb oktatási lehetőségeket.

A 2020-as szakkiállításon a mintegy 50 hazai egyetem és további 17 ország továbbtanulási lehetőségeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők, oktatók és már ott tanuló hallgatók segítségével.

Hozzátették, hogy számos egyéb érdekességet is kínál a háromnapos rendezvény: lesznek tájékoztató előadások, tudományos kísérletek, beszélgetések a diákélet fontosabb témaköreiről, és szórakoztató programok is színesítik a napokat.

A szakkiállításra a rendezvény honlapján vagy a hivatalos mobilapplikációjával lehet regisztrálni.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Január elején rendezik meg az Educatio szakkiállítást Budapesten

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
More in Felsőoktatás, Karrier, Közoktatás
Szűcs Tamás, a PDSZ ügyvezető elnökének sajtótájékoztatója az Emmi előtt
PDSZ: elfogadhatatlan, hogy mégsem lesz új Nemzeti alaptanterv

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elfogadhatatlannak tartja, hogy mégsem lesz új Nemzeti alaptanterv. A PDSZ országos...

Lemaradhat a tananyagban a nem iskolaérett gyerek
Pedagógiai szakszolgálat: 3 és 5 éves korban mérik fel a gyermekek képességeit

Kétszer, 3 éves és 5 éves korban mérik fel a gyermekek képességeit, így derül ki, hogy...

Close