Kutatási és innovációs menedzserképzés indul két egyetemen

Új egyetemi szakirányú továbbképzés indul kutatási és innovációs menedzserek képzésére a Budapesti Corvinus Egyetemen és a Pannon Egyetemen az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) szakmai támogatásával.

Birkner Zoltán, a NKFIH elnöke hangsúlyozta: olyan szakembergárdát kívánnak képezni, amely érti az egyetemi kutatás teljes világát, továbbá a vállalati innováció folyamatát, és megkeresi a két terület csatlakozási pontjait.

Az új képzés fontosságát érzékeltetve az NKFIH elnöke úgy vélekedett: a két egyetem által indított képzés támogatni fogja, hogy a magyar innovációs rendszer tudásbázison is erősödjön. Várakozásai szerint 2020-ra már több száz ilyen “nyelvi és gondolati összekötő” szakember állhat munkába.

Szabó Lajos, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatási rektorhelyettese az új egyetemi továbbképzés lényegének olyan szakemberek képzését nevezte, akik a versenyszférában és a kutatási műhelyekben is képesek arra, hogy innovációs, fejlesztési, kutatási projekteket irányítsanak.

A szakembereknek nagyon jól kell ismerniük az innovációs nemzetstratégiát, annak intézményrendszerét és forrásait, és a többi közt képesnek kell lenniük a kiírásoknak megfelelő pályázatokat beadni és azokat megvalósítani. A Corvinuson 2020 februárjától indul az egyéves képzés – hívta fel a figyelmet.

Fehérvölgyi Beáta, a Pannon Egyetem Gazdálkodástudományi Karának dékánja arról beszélt, hogy intézményük képzési és kutatási portfoliójából következően az új képzésbe bevonják a műszaki területet is. Összegzése szerint a szakemberek feladata lesz egyfelől, hogy lefordítsák a céges igényeket kutatási feladatokra, valamint megértessék az egyetemi kutatók gondolatmenetét a piaci szereplőkkel.

A Corvinus új képzésén alapfokú (BA vagy BSc) diplomával rendelkezők vehetnek részt és alapfokú másoddiplomát szerezhetnek.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Kutatási és innovációs menedzserképzés indul két egyetemen

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
AIRPRESS LOADED

Cached Query Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") needs refreshing in 11

More in Felsőoktatás
Január 10-én nyílik meg az idei Educatio kiállítás
Január elején rendezik meg az Educatio szakkiállítást Budapesten

Január elején rendezik meg a 20. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást Budapesten - közölték a szervezők az...

Amerikai ösztöndíjlehetőség
Hétfőig lehet jelentkezni a külföldi egyetemi felvételit támogató programra

December 23-án reggel 9 óráig jelentkezhetnek a Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogramra azok a középiskolások és egyetemisták, akik...

Close