Máig lehet jelentkezni az országos középiskolai problémamegoldó versenyre

Vasárnapig várják anyaországi és határon túli diákok jelentkezését az országos középiskolai problémamegoldó versenyre (okpv).

A tehetséggondozással foglalkozó Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Case Solvers közösen szervezett vetélkedőjén a diákoknak a történelmi lexikális tudás mellett bizonyítaniuk kell problémamegoldó és prezentációs készségüket, kreativitásukat, valamint együttműködési képességüket a csapatmunkában. A verseny célja többek között az, hogy a résztvevők olyan elemzői és előadói tapasztalatokat szerezzenek, amelyeket későbbi tanulmányaikban is sikerrel hasznosíthatnak – közölte Heinek Júlia főszervező.

Magyarországi és határon túli magyar középiskolákból is várják háromtagú csapatok jelentkezését, de az indulóknak nem kötelező egy intézménybe járniuk.

A diákok oktatóvideók segítségével megismerhetik a versenyen is előforduló feladatok megoldásához szükséges eszköztárat. Jelentkezni az okpv oldalán, a versenykiírás menüpontban található regisztrációs gombra kattintva lehet.

Az országos döntő március 23-án lesz az MCC budapesti székhelyén.

A négykörös verseny győztes csapata négynapos dublini utazást nyer.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Máig lehet jelentkezni az országos középiskolai problémamegoldó versenyre

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
AIRPRESS LOADED

+ 401 | Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") (0.43)