Márciusban nem csökkent a regisztrált álláskeresők száma

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint márciusban 303 631 álláskeresőt tartottak nyilván, 1398-cal többet, mint az előző hónapban.

Az idén megállt a nyilvántartott álláskeresők fél éven át tartó csökkenése, a számuk március végén 13 ezerrel volt több, mint a múlt év végén. A tavaly júniusban regisztrált csúcshoz viszonyítva viszont csaknem 73 ezerrel kevesebb álláskeresőt tartott nyilván a szolgálat.

Március végén az álláskeresők 52,25 százaléka volt nő és 47,75 százaléka férfi, a számuk 6700-zal, illetve 6200-zal nőtt az első negyedévben.

Egyedül a 19 évesnél fiatalabb álláskeresők száma nem nőtt az első negyedévben, a legtöbben a 45-54 évesek közül jelentkeztek munkáért, akik az idei növekedésből 36,5 százalékot képviseltek, bár arányuk a március végén állást keresők között ennél jóval alacsonyabb, 21,9 százalék volt. A regisztrált álláskeresők között az 55 évesnél idősebbek vannak legtöbben 78,5 ezren, 5,1 százalékkal többen, mint a múlt év végén és az összes munkakereső  25,9 százalékát teszik ki.

A felsőfokú végzettségű álláskeresők száma valamelyest, 1,3 százalékkal csökkent az idei évben is és az állákeresők mindössze 7,0 százalékát teszik ki. A 8 általánossal vagy annyival sem rendelkezők adták az álláskeresők 40,9 százalékát március végén és 8,5 százalékkal, 9700-zal többen voltak, mint a múlt év végén. A középiskolát végzettek nagyobb számban szerepelnek az álláskeresők között, mint a szakmunkások, vagy szakiskolát végzettek, bár az utóbbiak száma az első negyedévben 3400-zal (4,6 százalékkal) nőtt, míg az előbbieké stagnált – derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adataiból.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Márciusban nem csökkent a regisztrált álláskeresők száma

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
AIRPRESS LOADED

+ 401 | Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") (0.61)