Néhány megyében még toboroznak iskolaőröket

Több mint 500 leendő iskolaőr kezdte meg felkészülését a napokban, de a fővárosban és néhány megyében még mindig várják a jelentkezőket – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a Magyar Nemzettel.

A szerdai lapszámban azt írták, hogy a 120 órás tanfolyam során négy vizsgát kell teljesíteni.

Az iskolaőrök bruttó 220-230 ezer forintot kereshetnek majd.

Csaknem 1500-an jelentkeztek, a pályázók közül az alkalmassági és kiválasztási eljárás után mintegy 500-an kezdték meg a képzést.

A pedagógiai-pszichológiai alapképzési modul mellett bűnmegelőzési és konfliktuskezelési, valamint rendvédelmi felkészítési és gyakorlati modult is teljesíteni kell, ezek sikeres elvégzését iskolaőri vizsga követi – közölte az ORFK.

A pedagógiai-pszichológiai képzés oktatóit az Emberi Erőforrások Minisztériuma jelöli ki. A bűnmegelőzési leckéket a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által felkért szakemberektől sajátíthatják el az érintettek, a rendvédelmi felkészítést pedig a megyei rendőr-főkapitányságok munkatársai végzik.

Az iskolaőrök feladata az intézményi házirend betartatása lesz, munkájuk során – a szükségesség és az arányosság elvének megfelelően – használhatnak gumibotot, bilincset, gázspray-t. Intézkedési jogosultságuk csak az iskola területére terjed majd ki, tanítási időben.

Mintegy 500 állami intézmény érintett, vagyis ha minden kiválasztott sikeresen teljesíti a képzést, akkor lesz elegendő iskolaőr.

Bár az eredetileg megszabott jelentkezési határidő már lejárt, az esetleges fluktuáció kezelésére Budapesten, valamint Pest, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében továbbra is várják a jelentkezőket – tudatta az ORFK a Magyar Nemzettel.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Néhány megyében még toboroznak iskolaőröket

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
AIRPRESS LOADED

+ 401 | Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") (0.42)