Nyílt Nap az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kara idén online formában rendezi meg felvételi nyílt napját november 26-án, ahol minden eddiginél több programmal várják a pályaválasztás, felvételi előtt álló diákokat.

Időpont: 2021, november 26. (péntek) 15:00 óra

Helyszín: Online

A rendezvényen szó lesz többek között az ember – gép együttműködéséről, a járművekre rögzített érzékelőkről, drónokról, robotokról, statikus szoftver analízisről, érdekes adatbázisokról, a HW heterogenitás előretöréséről. Kiderül, hogy elveszi-e a munkánkat a mesterséges intelligencia, hogy a kvantumszámítógépek már a spájzban vannak, mi mindenre jó a mobilunk, hogyan lehet gyorsan frissíthető appot készíteni.

A résztvevők ízelítőt kapnak a Karon folyó kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységekről és az azokba való hallgatói bekapcsolódás módjairól. Az érdeklődök  hasznos információkhoz juthatnak a választható képzésekről, a kollégiumi és ösztöndíj-, valamint a nemzetközi lehetőségekről is. Megismerkedhetnek az oktatókkal, érdekes előadásokon vehetnek részt, illetve bepillanthatnak a hallgatói élet kulisszái mögé.

A rendezvényen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, a részletes program és a regisztráció az alábbi linken érhető el.

A résztvevők között kisorsolásra kerül egy E-TWOW Booster elektromos rollert, amelyet a termék magyarországi disztribútora ajánlott fel.

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Nyílt Nap az ELTE Informatikai Karán

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
AIRPRESS LOADED

Cached Query Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") needs refreshing in 123

More in Felsőoktatás
Hét magyar egyetem a feltörekvő országokat vizsgáló rangsorban
Kardiovaszkuláris területen a világ 55. legjobb egyeteme a Semmelweis

Több szakterületen is javította korábbi pozícióit a Semmelweis Egyetem a "US News Best Global Universities" 2022-es...

Áprilistól lesz újra dolga a felvételizőknek
Kedd éjfélig meghosszabbították a keresztféléves képzések jelentkezési határidejét

Az Oktatási Hivatal (OH) egy nappal, kedd éjfélig meghosszabbította a felsőoktatási keresztféléves felvételi eljárás jelentkezési határidejét....

Close