Szakképzés

Nyolc hiányszakma oktatása indulhat el a filmalap támogatásával

Nyolc filmes hiányszakma képzése indulhat meg idén a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, amelyre március 1-ig pályázhatnak oktatási intézmények és szervezetek.

A pályázatokat most először díszletrajzoló, kellékes és világosító szakma képzési programjával is bele lehet nyújtani, de felvételvezető/location manager, naplóvezető, produkciós asszisztens, rendezőasszisztens és vágóasszisztens szakterületeken is várják az oktatási intézmények jelentkezését – olvasható a filmalap pénteki közleményében.

A Filmipari Képzési Program keretében 2016-ban bevezetett pályázati lehetőség célja a magyar filmipar szakemberhiányának hatékony és gyors orvoslása, valamint a filmgyártás versenyképességének biztosítása, és a munkahelyteremtés. A pályázattal, amely figyelembe veszi az aktuális piaci igényeket, magas szakmai színvonalú, intenzív és gyakorlatorientált képzéseket támogatnak.

Különböző oktatási intézményekben eddig 16 szakmában 21 képzés valósult meg, többek között segédoperatőr (focus puller), vágóasszisztens, naplóvezető és storyboard rajzoló. A támogatott képzéseket mintegy 200 fiatal pályakezdő és pályamódosító végezte el, legtöbbjük ma már a filmszakmában dolgozik, jelenleg is 80 fő jár támogatott képzésekre.

A filmalap 2016-ban kezdeményezte a filmszakmai képzési hozzájárulás bevezetését, amely a Filmipari Képzési Program forrása lett. Az újítás értelmében minden magyarországi produkció a teljes költségvetésének 0,5 százalékával, de legfeljebb 15 millió forint mértékben hozzájárul a magyarországi filmes képzés fejlesztéséhez.

Az évi 150-180 millió forint nagyságrendű összegből a filmalap a filmes oktatással foglalkozó szervezetek filmes szakalkalmazotti képzéseit támogatja. A filmalap által támogatott képzések a kedvezőbb tandíjaknak köszönhetően széles kör számára elérhetőek.

A pályázatok benyújtásának határideje március 1., az elbírálás folyamatos, a támogatás szelektív – írja a közlemény. Részletes információ a filmszakmai képzési pályázatról a filmalap internetes oldalán (mnf.hu) érhető el.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.

Digitális tanulás forradalma – hogyan alakítja át az online képzés a jövő oktatását?

A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…

2025.08.28.

Önkormányzatok a helyi turizmus motorjai – így segítheti települését a 2025-ös Falusi Turizmus pályázat

Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…

2025.08.26.

5 ok, amiért egy település nem hagyhatja ki a Falusi Turizmus fellendítéséért szóló programot

A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…

2025.08.18.

A tökéletes formaruha kialakításának mestersége

A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…

2024.07.30.