Ösztöndíjakat kapnak a szakképzésben tanulók

A 2020/2021-es tanévtől a szakképző intézményeknek két típusa lesz: a technikum és a szakképző iskola. A következő tanévtől minden szakképző intézményben – technikumban vagy szakképző iskolákban – tanuló diák az első két évben az állam által garantált ösztöndíjban részesül.

Miután a diákok a duális képzés részeként a gyakorlati képzés teljesítése érdekében szerződést kötnek egy-egy vállalattal vagy vállalkozással, már ezektől a cégektől kapják az ösztöndíjat.

Változás, hogy a jövőben ezekkel a gyakorlati képzést biztosító cégekkel a diákok már nem tanulószerződést, hanem szakképzési munkaszerződést szerződést kötnek. Erre a váltásra azért volt szükség Palkovics László szerint, „mert szeretnék, ha a jövőben a diákok már gyakorolnák a szakképzési rendszerben, hogy mit jelent munkavállalóként is megjelenni”.

A miniszter úgy vélekedett, hogy a fiatalok érdeklődése a szakképzés iránt az ösztöndíjrendszernek, a magasabb szintű képzésnek, az új struktúrának és a technikumnak köszönhetően növekedni fog.

Az ITM közleményében ismertette: a szakképző iskola és a technikum is az ágazati alapoktatással indul, így ha egy diák váltani szeretne a két iskolatípus között, az alapok megszerzése után ezt szabadon megteheti.

Forrás: MTI
Kép forrása: Mónus Márton, MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Ösztöndíjakat kapnak a szakképzésben tanulók

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
AIRPRESS LOADED

+ 401 | Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") (0.46)