Pozitív a tapasztalat a duális képzésről a felsőoktatásban

A duális képzésben részt vevő hallgatóknak jobb a tanulmányi eredményük, alacsonyabb a lemorzsolódási arányuk, jobb a munkamoráljuk és kedvezőbb a vállalati értékelésük az egy szakon tanuló társaikhoz képest az egyetemek megállapítása szerint – derült ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) friss elemzéséből.

A számvevőszék a felsőoktatási szektorba bevont magántőke hatásairól, ezen belül a duális képzési rendszer kialakításáról, tapasztalatairól készített elemzést, a többi között az állami fenntartásban lévő 28 felsőoktatási intézmény adatait, illetve kérdőíveket használva – írták az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben.

Az ÁSZ rámutatott arra, hogy míg az állami felsőoktatási képzésre fordított költségvetési támogatások folyamatosan növekedtek, a vállalkozói szférából bevont pénzek volumene és aránya is csökkent a duális képzés 2012-es bevezetése óta.

Azt írták: 2015-ről 2017-re ugyan megháromszorozódott a duális képzésben részt vevő hallgatók száma, de az így is alacsony számúnak tekinthető mintegy 1500 tanuló nem tudott érdemi hatást gyakorolni a felsőoktatási képzési rendszerre. A duális képzésre jelentkezők alacsony számának okaként a válaszolók az egyéb képzésekhez viszonyított jelentős leterheltséget jelölték meg – fűzték hozzá.

Az egyetemek 2012 és 2016 közötti pénzügyi-számviteli adatait elemezve kiderült, finanszírozásuk megváltozott: a normatív finanszírozás csökkenése mellett 2017-re a pályázati úton elosztott, működést finanszírozó támogatások voltak a legjelentősebb bevételi forrásaik – jegyezték meg.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Pozitív a tapasztalat a duális képzésről a felsőoktatásban

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
AIRPRESS LOADED

+ 401 | Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") (0.44)