Több mint 44 ezren voltak az Educatio kiállításon

Több mint 44 ezer látogató és 108 kiállító vett részt a 22. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon – ismertette az Oktatási Hivatal (OH) elnöke az M1 aktuális csatornán.

Brassói Sándor elmondta: a kiállítók között főként magyarországi egyetemek voltak, de nyelviskolák, felnőttképzők és külföldi felsőoktatási intézmények is részt vettek rajta.

A szakkiállítás legfontosabb célja, hogy a felvételizni szándékozók tájékozódhassanak az egyetemekről, a szakokról, és ezek alapján átgondolhassák, milyen irányban szeretnének továbbtanulni – közölte.

Beszámolt arról is, hogy a kiállítók igyekeztek interaktív módon bemutatni képzéseiket, szolgáltatásaikat, az érdeklődők az OH standjánál például számítógépen “mehettek végig” a felvételi jelentkezés folyamatán.

Brassói Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy a jelentkezési határidő február 15., de a ponthatárok júliusi kihirdetéséig érdemes a felvételizőknek követniük a megújult felvi.hu oldalon elérhető, illetve az e-mailben küldött határidőket, instrukciókat.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Több mint 44 ezren voltak az Educatio kiállításon

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
AIRPRESS LOADED

Cached Query Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") needs refreshing in 264

More in Felnőttképzés, Felsőoktatás, Közoktatás, Szakképzés
Szeptembertől a pénzügyi tudatosságot erősítő példák is bekerülnek a matematika munkafüzetekbe
Amikor a joghurt vagy a cipő drágább lesz – így néz ki a “gyerekinfláció”

Az áremelkedés mindenütt jelen van, még a gyermekek „bevásárlókosarát”, ezen keresztül zsebpénzét, pénztárcáját is érinti. A...

A szakképzésnek a valós gazdasági igényeket kell szolgálnia
Drogeristaként és süteménykészítőként is szerezhető már szakképesítés

A szakképzés és felnőttképzés megújítása elengedhetetlenné vált a gyors technológiai fejlődés és a munkaerő-piaci elvárások folyamatos...

Close