Több mint félezren érdemelték ki a jó tanuló, jó sportoló díjat

Több mint félezer fiatal érdemelte ki a Magyarország Jó tanulója–Jó sportolója 2017-díjat, közülük a legjobbak kedden vették át oklevelüket az Agrárminisztériumban.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy „ünnep a mai nap egész Magyarországnak, hiszen a tehetséggondozás az egyik legfontosabb nemzeti ügyünk”.

Hozzátette: minden magyar számára büszkeséget és örömet jelentenek azok az eredmények, amelyeket a most elismert diákok elértek. Az államtitkár kiemelte: ezek a fiatalok példaképek, akik bebizonyították, hogy kellő elszántsággal, alázattal, akarattal és hittel igenis összeegyeztethető a tanulás és a sport.

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta: a csaknem 2000 éves „ép testben ép lélek” mondás ma is iránymutatást jelent az oktatás számára. Beszélt arról is, hogy fontos feladat ehhez a megfelelő infrastrukturális feltételek megteremtése, és véleménye szerint a kormányzat az elmúlt években mindent elkövetett annak érdekében, hogy javítsa ezeket.

Ennek kapcsán megemlítette, hogy 2016-ban és 2017-ben 82 olyan beruházás zajlott, amely többek között a tornatermek és uszodák fejlesztését szolgálta. Hozzáfűzte: bár napirenden van a Nemzeti alaptanterv átgondolása, a bevezetett mindennapos testnevelés megtartásához továbbra is ragaszkodik a kormány.

Végül elmondta, hogy a 2016/17-es tanévben 524 – köztük egy fogyatékkal élő – fiatal érdemelte ki a Magyarország Jó tanulója-Jó sportolója-díjat. Közülük a különböző kategóriák legjobbjai, közel 50 fő vehetett részt a keddi ünnepségen.

Az elismerést olyan diákok kapták meg, akik köznevelési intézményben 5-8., illetve 9-13. évfolyamos tanulók voltak, vagy nappali tagozatos felsőoktatási intézményben voltak hallgatók. A korcsoporttól függően a 2016/17-es tanévben 4,8-as, 4,7-es vagy 4-es átlagot kellett elérniük, és emellett sportáguk országos bajnokságán, diákolimpiáján, vagy nemzetközi versenyén a legjobb hatban kellett végezniük.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Több mint félezren érdemelték ki a jó tanuló, jó sportoló díjat

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
AIRPRESS LOADED

+ 401 | Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") (0.44)