A súlyemelőknél csaknem másfél évtized után újraindul a szakedzőképzés – az erről szóló megállapodást kedden írták alá a Testnevelési Egyetemen (TF).
„Az együttműködés egyelőre a tokiói olimpiáig szól, de valószínű, hogy meg fogjuk hosszabbítani – jelentette ki Dobos Imre, a hazai sportági szövetség (MSSZ) elnöke az MTI érdeklődésére. – Szeretnénk, ha a súlyemelésnek biztos helye lenne most már a budapesti Testnevelési Egyetemen is, miután ez a fajta képzés idáig nagyon jól működött a pécsi tudományegyetemen.”
Az elnök emlékeztetett rá, hogy az utolsó ilyen képzés a TF-en 2000-ben indult, vannak világbajnokok is, akik itt végeztek.
„Nagyon fontos képzésről van szó, és nemcsak azért, mert speciálisan a súlyemelést kívánjuk segíteni, hanem be akarunk kapcsolni más sportágakat is. Például a cross-fit, amelynek a súlyemelés az alapja, igen sok súlyemelőedzőt igényel” – mondta.
Dobos Imre az érdeklődést tapasztalva a visszajelzések alapján biztos benne, hogy egy osztály könnyen meg fog telni az újrainduláskor.
A szerződés aláírása előtt Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora kitért rá, hogy jó tizenhárom éve – párhuzamosan az ekkortól jelentkező eredménytelenséggel – megszüntették a szakedzői szakot, a diplomás szakedzői képzést a TF-en.
A súlyemelők mellett kedden további nyolc sportági szövetséggel (golf, karate, ritmikus gimnasztika, sportlövészet, tájfutás, tekvondó, tollaslabda, vitorlázás) írt alá hasonló együttműködési szerződést a Testnevelési Egyetem.
Forrás: MTI