A normál menetrendben zajlanak majd az őszi érettségi vizsgák a tervek szerint, persze szigorú óvintézkedések mellett – mondta el a Magyar Nemzetnek adott interjúban Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke.
Az állami köznevelési intézményeket fenntartó tankerületek irányításáért felelős hivatal vezetője közölte: a korábbi őszi időszakokhoz képest idén magasabb lesz a vizsgázói létszám.
A szokásosnál több lesz az emelt szintű érettségi, és most vizsgáznak azok is, akik előre hozott érettségit akartak tenni tavasszal, de akkor nem lehetett azokat megtartani. A nagy vizsgázói létszámú iskolákban tanítás nélküli munkanapok is lehetnek az érettségi időszakában annak érdekében, hogy elkerüljék a zsúfoltságot az épületekben, és tartható legyen a védőtávolság. Egyelőre nincs szó arról, hogy ne tartanák meg a szóbeliket – jelezte.
Forrás: MTI
Kép forrása: MTI