Eddig tíz oktatási intézményben kellett rendkívüli szünetet elrendelni

Hatezer oktatási intézményből eddig négy óvodában és hat iskolában kellett rendkívüli szünetet elrendelni koronavírus-megbetegedés miatt – közölte Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára.

Az államtitkár hangsúlyozta: továbbra sem látják indokoltnak a teljes átállást a digitális oktatásra, ehelyett figyelik az intézményeket és célzottan intézkednek.

Elmondta: Európában mindenhol hagyományos munkarend szerint kezdődött el az oktatás, és a magyar kormány is azt vallja, hogy a digitális oktatás „vészmegoldás”, a hagyományos oktatás „minden téren eredményesebb”.

Ismertette: folyamatosan kapnak adatokat a Nemzeti Népegészségügyi Központtól és jelentéseket az oktatási intézményektől. Ha szükséges, akkor a kidolgozott protokoll szerint először rendkívüli szünetet rendelnek el 2-3 napra, amíg kiderül, hogy a fertőzött tanuló karanténba helyezésével sikerült-e megállítani az intézményben a járvány terjedését.

Jelenleg 60-70 intézményt figyelnek különösen, ahonnan jelezték koronavírus-fertőzés gyanúját. Meglátása szerint ezek jelentős részében az fog kiderülni, hogy nincs szükség további intézkedésekre, és lesz, ahol szünetet kell majd elrendelni.

Elmondta, van egy intézmény, ahol az egész tantestület karanténba került, és ahol ezért hétfőtől átállnak a digitális oktatásra. Hozzátette: előreláthatóan egy-két hét után ott is visszaállhat majd a rendes tanítás.

Maruzsa Zoltán szólt arról is, hogy a tavaszi tapasztalatokra érdemes építeni. Akkor a fertőzésszámok rendkívüli szórást mutattak az országban, volt, ahol megindult a fertőzés, más megyékben megállt egy-két tucatnál. Azokban a megyékben, ahol alacsony a fertőzöttek száma, nyugodtan működhetnek az oktatási intézmények, hiszen közel-távol nincs senki, aki be tudná vinni a vírust az iskolába.

Az államtitkár szólt arról is: az összes tanár, 170 ezer pedagógus tesztelése hatalmas logisztikai feladat lenne, ugyanakkor két-három napra szóló eredményt hozna, hiszen a tanárok újra és újra találkoznak az iskolán kívül is emberekkel, és így bármikor megfertőződhetnek.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Eddig tíz oktatási intézményben kellett rendkívüli szünetet elrendelni

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
AIRPRESS LOADED

+ 401 | Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") (0.57)