Érettségi nélkül is lehet jelentkezni a technikumok kétéves képzéseire

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) határozata értelmében azok a diákok is jelentkezhetnek a technikumok szakmai vizsgára felkészítő, két évfolyamos képzésére, akik a járványhelyzet miatt most nem kívánnak vagy nem tudnak érettségi vizsgát tenni, azoknak a tanulóknak, akik így tanulnak tovább, az érettségit utólag, legkésőbb a szakmai vizsgáig kell megszerezniük – közölte az ITM pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint Palkovics László, az innovációs és technológiai miniszter egyedi határozata értelmében szigorú óvintézkedések mellett májusban adhatnak számot tudásukról a szakképző intézményekben vizsgázók. Ez a dokumentum tért ki arra, hogy érettségi nélkül is lehet jelentkezni a technikumok kétéves képzéseire.

A minisztérium határozata szabályozza a szakmai vizsgákra vonatkozó intézkedéseket is. A komplex szakmai vizsgák írásbeli részét az írásbeli érettségi vizsgákat követően kell az intézményeknek megszervezniük. A gyakorlati vizsgákat az iskolák által meghatározott időpontban, lehetőség szerint májusban tarthatják meg. A vizsgákat az érettségikhez hasonlóan kis létszámmal, a vizsgázók közötti megfelelő védőtávolság biztosításával, a biztonsági előírások betartásával kell megszervezni és lebonyolítani. A vizsga végeredményét a szóbeli vizsga eredménye nélkül kell megállapítani.

Kiemelték, a vizsgán azok a végzős tanulók vehetnek részt, akik az utolsó tanévben a kötelező szakmai gyakorlat legalább 60 százalékát teljesítették. A vizsgára bocsátás feltételeként előírt okiratok (például nyelvvizsga, jogosítvány) bemutatása nem kötelező, sikeres vizsga esetén a bizonyítványt azok hiányában is ki kell állítani.

A határozat arra is kitér, hogy mellék-szakképesítés megszerzésére irányuló vizsgát nem lehet szervezni, azokat a 2020-2021. tanév október-novemberi vizsgaidőszakában kell megtartani. A javító- és pótlóvizsgák teljesítésének határidejét is meghosszabbították, a 2020-2021. tanév október-novemberi vizsgaidőszakának utolsó napjáig.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a különleges szabályozás alapján igazoltnak kell tekinteni annak a tanulónak a hiányzását, aki a veszélyhelyzetre tekintettel valamely vizsgatevékenységen nem vesz részt, és számára a 2020-2021. tanév október-novemberi vizsgaidőszakában kötelező vizsgalehetőséget kell biztosítani, ez azonban nem tekintendő javító- vagy pótlóvizsgának.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Érettségi nélkül is lehet jelentkezni a technikumok kétéves képzéseire

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
More in Szakképzés, Szakmák
Érettségi - Magyar nyelv és irodalom írásbeli
Nem tervezik az érettségik későbbre halasztását

Minden feltétel adott, hogy május 4-étől az érettségi vizsgákat - kizárólag írásban - biztonságos keretek között...

Balatoni vállalkozók: irreálisak a bérigények, kevés a munkaerő
Májusban tehetnek szakmai vizsgát az iskolai rendszerű szakképzésben tanulók

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) javaslata alapján a járványhelyzetre tekintettel, óvintézkedések mellett májusban adhatnak számot...

Close