Hatékony tippek karrierváltóknak
Egy kutatás szerint a mai pályakezdőknek átlagosan 14 munkahelyük lesz életük során. Ráadásul, sokszor nem csak munkahelyet, hanem pályát is kell módosítani ahhoz, hogy piacképes tudással rendelkezzünk. A szakmaváltás nem csak a fiatalok útkeresésének hozadéka, egyáltalán nem ritka, hogy már a negyvenes éveikben járó munkavállalók kezdenek új karrierbe. Bár korábban a pályamódosítás egy leépítés vagy a munkahely megszűnésének...
Pedagógusképzés – Változtattak a Klebelsberg-ösztöndíj szabályain
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) javaslatára az eddigieknél többen részesülhetnek a pedagógus utánpótlást támogató Klebelsberg képzési ösztöndíjban – jelentette be az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára a tárca csütörtöki, az MTI-nek küldött közleménye szerint. Közölték, a Klebelsberg képzési ösztöndíjprogram a tanári, tanítói vagy gyógypedagógus pályát választó hallgatókat hivatott ösztönözni arra, hogy a...
Csaknem kétharmadával több szakmunkást keresnek a cégek
A szak-, betanított- és segédmunkásokat toborzó hirdetések száma 61 százalékkal nőtt idén 2020-hoz képest, a hirdetések száma Vas, Győr-Moson-Sopron és Zala megyében emelkedett a legnagyobb, míg Tolna és Nógrád megyében a legkisebb mértékben – közölte saját adtabázisa alapján a Profession.hu az MTI-vel. A közlemény szerint a gépkezelők iránti kereslet nőtt a leginkább idén: 113 százalékos növekedést mértek az előző éves...
Az idén csaknem négyszeresére nőtt a diákoknak szóló álláshirdetések száma
Az idén január és augusztus között csaknem négyszer annyi, diákokat toborzó álláshirdetés jelent meg a Profession.hu oldalán, mint 2020-ban – közölte az állásportál a saját adatbázisa alapján az MTI-vel. Az elemzés szerint mindez azzal áll összefüggésben, hogy a munkaerőpiacon érezhető a munkaerőhiány, a gazdaság újraindulásával több szektorban is jelentősen megugrott a frissen feladott álláshirdetések száma, amit az elérhető...
Keresett szakmák, melyekkel könnyen lehet boldogulni
Nem vagy elégedett a jelenlegi munkáddal? Szeretnél elsajátítani egy olyan szakmát, amivel jobb lehetőségeid lennének, de úgy érzed, hogy nincs elég időd, energiád és főleg kitartásod ahhoz, hogy évekre visszaülj az iskolapadba? Rengeteg olyan szakma van, amivel könnyen építhető karrier akár diploma nélkül, jól fizet, és nem kell éveket rászánnod arra, hogy pályát módosíts. A TanfolyamOKJ.hu képzéskereső portál összegyűjtötte a...
A munkahelyi balesetek elkerülése
Az építőipar az egyik legveszélyesebb iparág, amelyben dolgozni lehet, és évente több ezer sérült van ezeken a munkákon. Ezen sérülések némelyike hosszú évekre hatással lehet az életminőségére, ezért olyan fontos, hogy tisztában legyenek a munkahelyi veszélyekkel, amelyeket el lehet kerülni. Itt megvizsgálunk néhány, a munkahelyen leggyakrabban előforduló biztonsági megfontolást, amelyet figyelembe kell vennie. A járművek...
Kevesebb dolgozó részesül béren kívüli jutalomban, mint a járvány előtt
A koronavírus-járvány sok munkaadó jutalmazási rendszerére is hatással volt, a dolgozók kisebb arányban részesülnek béren kívüli jutalomban, mint a járványhelyzet előtt; míg 2015-ben a munkavállalók 47 százaléka, 2021-ben már 56 százaléka nyilatkozta, hogy nem jár számára a fizetésen és a cafeterián felüli bónusz – közölte a Profession.hu az MTI-vel. Az állásportál online, reprezentatív felmérését a 18-69 év közötti internetezők...
Indul a munkahelyi képzéseket támogató 70 milliárd forintos program
Indul a munkahelyi képzéseket támogató 70 milliárd forintos kormányzati program, első körben 15 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a vállalkozások október 1-jétől – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára. György László ismertette: az ötvennél kevesebb főt foglalkoztató hazai mikro- és kisvállalkozásoknál dolgozók vállalati képzéséhez 70...
Keresett online tanfolyamok 2021-ben
Folyamatosan nő a kereslet az online tanfolyamokra. A koronavírus miatt egyre többen választják a hagyományos tantermi órák helyett az online képzéseket. A felnőttképzők is gyorsan reagáltak a megnövekedett igényekre, és folyamatosan bővül a kínálat. Az online tanulásnak számos előnye van. Az online tanfolyamok során nem vagyunk helyhez kötve, hiszen csak internet és számítógép szükséges a tanuláshoz, így remek lehetőség azok számára,...
A munkáltatók kétharmada nem bízik eléggé kollégáiban távoli munkavégzés közben
A munkáltatók mindössze 35 százaléka bízik meg teljes mértékben a távmunkában dolgozó munkatársaiban, 39 százalékuk viszont úgy véli, hogy emberei otthon nem dolgoznak olyan keményen és hatékonyan, mint az irodában – közölte a Ricoh Europe az MTI-vel. A Ricoh Europe megbízásából az Opinion Matters végzett kutatást, amelyben 1500 döntéshozót kérdeztek meg Európa-szerte. A közlemény szerint ez azt sugallja, hogy a koronavírus...