Kétszázötven diákot támogat a főváros a Trambulin-ösztöndíjjal

Kétszázötven középiskolai diák nyerte el a 2021/2022-es tanévre a Trambulin-ösztöndíjat, amellyel a főváros a hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalokat kívánja segíteni – közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a 2021/22-es tanév 10 hónapjára – keretbővítés után – 250, középfokú köznevelési és szakképző intézményben tanuló diák nyerte el a havi 20 ezer forintos ösztöndíjat. Tudásukat 49 pedagógus segítségével fejleszthetik.

A Trambulin Fővárosi Tehetséggondozó Ösztöndíj célja a budapesti fiatalok tanulmányi előmenetelének támogatása, pályaválasztásuk megkönnyítése – írták. A kiválasztásnál előnyt élveztek a halmozottan hátrányos helyzetű és hátrányos helyzetű diákok, de figyelembe vették a tanulmányi eredményt, illetve a tanulmányi versenyeken nyújtott teljesítményt is.

Az ösztöndíjra áprilisban jelentkezhettek a 10-12. osztályos, legalább 3,7-es tanulmányi átlagú diákok, akik családjában az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a 142 500 forintot. A pályázatokat tanévkezdésre elbírálták.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Kétszázötven diákot támogat a főváros a Trambulin-ösztöndíjjal

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
AIRPRESS LOADED

Cached Query Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") needs refreshing in 294

More in Közoktatás
Szeptembertől a pénzügyi tudatosságot erősítő példák is bekerülnek a matematika munkafüzetekbe
Újra indul a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő

A pénzügyi tudatosság növelése és a hazai pénzügyi kultúra további fejlődése érdekében a K&H idén is...

Jelentősen nőtt a jövő évi pedagógusminősítésre jelentkezők száma
A reáltárgyak legjobb oktatóit ismét lehet jelölni a Rátz Tanár Úr Életműdíjra

Ismét lehet jelölni a Rátz Tanár Úr Életműdíjra azokat a reáltárgyakat oktató tanárokat, akik kimagasló szerepet...

Close