Kevés a női informatikus Magyarországon

Ugyan egyre több nőt foglalkoztatnak a magyarországi IT-szektorban, ám még mindig jóval az uniós átlag alatt van arányuk, elsősorban azért, mert túl kevés nő vesz részt informatikai képzéseken, így az IT-állásokra is csak kevesen jelentkeznek – derül ki az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) kutatásából.

Az MTI-nek küldött elemzésben felidézik, hogy az Eurostat szerint 2017-ben és 2018-ban egész Európában Magyarországon volt a legalacsonyabb az IKT-specialista szakmában lévők között a nők aránya: 2017-en 9 százalék, 2018-ban 8,6 százalék. 2019-re az uniós statisztikák szerint 10,6 százalékra nőtt a női informatikusok száma, amellyel az uniós országok közül Csehországot sikerült megelőzni.

A kutatás szerint itthon még mindig férfias szakmának tekintik az informatikát, a női informatikai vezetők aránya jelentősen alacsonyabb, mint az EU tagállamaiban. Jellemzőbb gyakorlat, hogy az infokommunikációs profilú cégeknél is inkább pénzügyi, humánerőforrás-, vagy marketing vezetőknek választanak meg nőket.

Közben a felsővezetőinél alacsonyabb szinteken már jóval elfogadottabb a női informatikusok, digitális szakemberek alkalmazása. Az utóbbi elnevezés a hagyományos programozókon, rendszerüzemeltetőkön túl tágabb értelemben vett, olyan fejlett digitális készségeket igénylő pozíciókat is magában foglalja, mint például az IT projektvezető vagy projektmenedzser.

Az, hogy itthon a női informatikusok aránya az uniós átlagnál alacsonyabb, több szempontból is kedvezőtlen – fejtette ki Vinnai Balázs, az IVSZ elnöke. Hozzátette: ha több nő választaná az informatikai pályát, az segítene mérsékelni a jelentős szakemberhiányt a szektorban, ami így a magyar gazdaság fejlődését is elősegítené. Már az is segítene a jelenlegi helyzeten az elnök szerint, ha az informatikai szakmákat a diákoknak a lányok számára is vonzó lehetőségként mutatnák be.

Az Oktatási Hivatal adatai szerint 2009 és 2014 között alig 10 százalékos volt a nők aránya az informatikai képzési területen oklevelet szerzettek között. Ehhez képest 2015-től a nők aránya már 20 százalék körülire emelkedett.

Az intenzív, rövid informatikai képzésekre szakosodott képzőhelyeken is sikerült eredményeket elérni, az ezeket elvégzők között még magasabb, 25 százalékos a nők aránya az IVSZ 2020-as adatai szerint.

Magyarországon a nemek közötti kiigazítatlan bérszakadék az uniós átlag 18 százaléknál magasabb, 20,3 százalékos az Eurostat 2018-as statisztikái szerint, ugyanakkor ezzel az eredménnyel még így is a középmezőnyben van az ország – irták a közleményben.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Kevés a női informatikus Magyarországon

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
AIRPRESS LOADED

Cached Query Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") needs refreshing in 98

More in Felnőttképzés, Felsőoktatás, Karrier, Szakképzés, Szakmák
Kitiltják a francia iskolákból a mobiltelefonokat
Csalás miatt kizártak 45 joghallgatót a Bukaresti Tudományegyetemről

Az online vizsgákon elkövetett rendszeres csalás miatt kizártak 45 elsőéves joghallgatót a Bukaresti Tudományegyetemről - jelentette...

Ingyen tanulhatsz a világ egyik legmenőbb egyetemén
Oktatási platformot indít a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft.

Oktatási platformot indít vállalkozásoknak a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft., amelyen keresztül díjmentes videók és...

Close