Folytatódtak a tárgyalások, a kutatóhálózatot irányító közös tudós testületről egyeztet az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) – közölte az MTA csütörtökön az MTI-vel.
A közleményben felidézik, hogy az MTA elnöksége legutóbbi rendkívüli ülésén, július 25-én határozott az ITM-mel való további egyeztetésről. Akkor az elnökség nagy többséggel elfogadott határozatában felkérte az akadémia vezetőjét, hogy a kutatóhálózat irányítási rendszerének módosításáról tárgyaljon a szaktárcával.
Az MTA csütörtöki közleménye szerint „a tárgyalások olyan irányban haladnak, hogy az MTA kutatóhálózatát (de nem az egész MTA-t) egy, a kormányzattal közösen felállított tudós testület irányítaná. A kormányt képviselő tudósok így közvetlen kétoldalú kapcsolatot teremthetnek az ITM és az akadémia között, megjelenítve a kormányzati prioritásokat, ugyanakkor közvetítve a kutatóhálózatban született felfedezéseket, és a 2-3 évente esedékes nemzetközi átvilágítás eredményeit”.
Hangsúlyozzák, hogy a tárgyalások során az MTA vezetői a július 25-i elnökségi határozatban megfogalmazott szempontokat követik: az MTA keretein belül megvalósuló irányítási rendszer életbe lépéséig az eddigivel azonos módon biztosítva legyen az intézethálózat finanszírozása; személyi kérdésekben érvényesüljenek az akadémia autonóm döntési jogosítványai; az odaítélt támogatások folyósítása szerződés szerint folytatódjon; a Lendület-, az OTKA- és a posztdoktori pályázatok szabad témaválasztás alapján működjenek, a támogatások odaítélése továbbra is kiválósági alapon történjék az MTA szakmai felügyeletével; a köztestület vagyona az MTA tulajdonában maradjon; és a kutatóközpontok és önálló intézetek irányítási rendszerében bekövetkező változások ne veszélyeztessék azok önálló és zavartalan működését és segítsék elő fejlődésüket.
Hangsúlyozzák továbbá, hogy az MTA intézethálózatának irányítási rendszerét és működését szilárd jogi garanciákkal kell biztosítani.
A közlemény szerint amint a tárgyalások olyan szintre érnek, hogy megfelelően konkrét tervet lehet megfogalmazni, azt az elnökség elé terjesztik.
Forrás: MTI