A Semmelweis Egyetem hat karán 2074 hallgató kezdheti meg tanulmányait magyar nyelvű képzésben a 2018/19-es tanévben, közülük 122-en önköltséges formában – közölte az egyetem.
Az egyetem honlapján közzétett cikkben Hermann Péter oktatási rektorhelyettest idézve arról írtak: az egyetem népszerűségét jelzi, hogy egyes szakokra többen adták be jelentkezésüket az előző évhez képest, és az első helyes jelentkezések száma is nőtt. A hazai szakegyetemek közül a Semmelweis Egyetem képzéseire szerettek volna a legtöbben bekerülni első helyen.
A népszerű szakokon ennek megfelelően a ponthatárok is nőttek a tavalyihoz képest, az orvos-egészségtudományi területen kellettek a legmagasabb pontszámok a társegyetemekkel összehasonlítva.
Az Általános Orvostudományi Karra első helyen 1167-en szerettek volna bekerülni, ami 15 százalékkal több, mint a tavalyi jelentkezők száma és 6 százalékkal magasabb az elmúlt 5 év átlagánál, ami az egyetem orvosképzésének növekvő népszerűségét jelzi – ismertette Hunyady László dékán. Hozzátette: ezzel is összefüggésben nőtt a ponthatár, idén a sikeres felvételihez 441 pontra volt szükség az állami, és 460-ra az önköltséges képzésben, így összesen 381 főt vettek fel, akik közül hárman tanulnak majd önköltséges formában.
A cikk szerint az Egészségügyi Közszolgálati Karon 119-en kezdhetik meg tanulmányaikat három szakon, az Egészségtudományi Karra 1224 hallgatót vettek fel, a Fogorvostudományi Karra 100-at, a Gyógyszerésztudományi Karon idén is maximális létszámmal, 150 hallgatóval indulhat el a félév. A Pető András Karon az eddigi 70 helyett 100 jövendőbeli konduktor kezdheti meg tanulmányait.
Az idei felvételi során több mint 107 ezer diák jelentkezett egyetemre és főiskolára. A legnépszerűbb osztatlan képzések között szerepel az általános orvos, a fogorvos és a gyógyszerész képzés, a sokak által megjelölt alapképzések közé pedig egyebek mellett az ápolás és betegellátás szak is bekerült – olvasható.
Forrás: MTI