Országszerte 77 helyszínen várják a technológiai pálya iránt érdeklődő lányokat
Országszerte 77 helyszínen, 22 településen csaknem 3 ezer középiskolás lány ismerkedhet meg idén a technológiai pálya különböző szakmáival a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) szervezte Lányok napja programsorozat keretében, április 26-án – írja az MTI. A szervezők közleménye szerint a program évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend a középiskolás lányok körében, akik idén megtudhatják például, hogyan készül egy BMW vagy melyek...
PDSZ: legyen önálló oktatási minisztérium!
Önálló oktatási tárca létrehozását követeli az új kormánystruktúrában a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) – írja az MTI. Szűcs Tamás, aki ügyvezető elnökként irányítja a szakszervezetet, miután Mendrey László korábbi elnököt visszahívták tisztségéből, pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: levélben fordulnak Orbán Viktor miniszterelnökhöz, kérve, hogy a kormányalakításkor szüntessék meg az Emberi Erőforrások...
Hátrányos helyzetű diákokat támogató programot indít az OH
A befogadó nevelést és a hátrányos helyzetű tanulókat támogatja az Oktatási Hivatal (OH) Esélyteremtés a köznevelésben című új programja – közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel, a projekt nyitórendezvénye után. A közlemény szerint a 2020-ig tartó, 4,29 milliárd forintos európai uniós támogatásból megvalósuló program célja az iskolai lemorzsolódás csökkentése, a befogadó nevelés támogatása, valamint a hátrányos helyzetű tanulók...
NGM helyettes államtitkár: a szakképzésnek a valós gazdasági igényeket kell szolgálnia
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára szerint a szakképzésnek a valós gazdasági igényeket kell szolgálnia – írja az MTI. Pölöskei Gáborné pénteken Debrecenben, a digitális szakképzési konferencián Az ipar és az oktatás együttműködése a digitalizálódó szakképzésben címmel tartott nyitóelőadásában azt mondta: Magyarország az ipar 4.0 stratégiával megalapozta az összehangolt...
Normatív támogatással élt vissza egy alapítványi iskola Szabolcsban
A tanulók után járó normatív támogatással élt vissza egy alapítványi iskola vezetése Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hat ember ellen javasol vádemelést – közölte a hatóság észak-alföldi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense az MTI-vel. Simon Béla elmondta, a leleplezett bűnszervezet alapítványi iskolát működtetett annak érdekében, hogy támogatáshoz jusson. Érettségi vizsgára...
SzakmaFÓRUM.hu új bejegyzés: Munkaidőnek számít-e a munkahelyi tanfolyami képzés ideje?
Előfordul olyan eset, hogy a munkavállalót munkáltatója egy olyan felnőtt OKJ-s tanfolyamra szervezi be, amelynek néhány időpontja a munkavállaló szabadidejére, pihenőnapjára esik… A folytatásért kattints...
Diákoknak hirdetett országos verspályázatot az Emmi
Szabad a vers! címmel országos verspályázatot hirdetett az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsős általános iskolások és középiskolások számára klasszikus magyar költők családhoz köthető verseinek újragondolására a Családok éve 2018 alkalmából – írja az MTI. A mai diákok világának kultúrája, sebessége más, mint a mi generációnké volt. Szeretnénk, ha a fiatalok Arany János, Petőfi Sándor, József Attila, Kosztolányi Dezső és mások...
Pénteken lesz a Szakmák éjszakája
Pénteken rendezik meg a Szakmák éjszakáját, amelynek keretében üzemlátogatások és különböző szórakoztató programok is várják az érdeklődőket – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában. Pölöskei Gáborné azt mondta, a rendezvényen 166 település vesz részt, és több mint 4500 programmal készülnek, amelyeken minden szakmáról...
Tehetségkutató és képességfejlesztő programot indít az egri Gárdonyi Géza Színház
Heves megye tucatnyinál több oktatási intézményéből mintegy kétszáz gyermek vehet részt azokon a foglalkozásokon és nyári táborokon, melyet egy átfogó tehetségkutató és képességfejlesztő program keretében, pályázati forrásból valósít meg az egri Gárdonyi Géza Színház – írja az MTI. A projekt célja az óvodásokkal és iskolásokkal megismertetni a színházművészet ágait, korosztályokhoz igazított foglalkozásokon, szakemberek bevonásával...
Dúró: a Jobbik kiemelten kezeli a fiatalok ügyét
A Jobbik kiemelt hangsúlyt szán a fiatalok élethelyzetének javítására – közölte Dúró Dóra, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A Jobbik programjának fiatalokat érintő elemeit ismertetve kifejtette: első helyen szerepel náluk az elvándorlás csökkentése és megállítása, s külön nemzetstratégiai tárca foglalkozna ezzel a kérdéskörrel – írja az MTI. Dúró Dóra pártja bérlakásprogramja...

Szakképzés, felnőttképzés, tanfolyamok, szakmák, közoktatás hírei egy helyen.




