Gondok lehetnek az utánpótlással a magyar informatikai szektorban egy kutatás szerint
nov14

Gondok lehetnek az utánpótlással a magyar informatikai szektorban egy kutatás szerint

Sok a tapasztalt IT-s, de az utánpótlással gondok lehetnek a magyar informatikai szektorban – derült ki a kifejezetten a technológiai szektorban állásokat kínáló portál, a No Fluff Jobs legújabb nemzetközi kutatásából. A 2014-ben Lengyelországban alapított vállalat Közép-Kelet Európa hat országában van jelen. A reprezentatív felmérést Lengyelországban, Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában és Ukrajnában végezték 4000...

Tovább...
Harminchat diák végzett a szalézi rend műhelyiskolai mintaprogramjának első évfolyamában
szept29

Harminchat diák végzett a szalézi rend műhelyiskolai mintaprogramjának első évfolyamában

Harminchat, korábban a szakképzésből kimaradt diák tett sikeres szakmai vizsgát a szalézi rend műhelyiskolai mintaprogramjában – közölte a Szalézi Intézmény Fenntartó az MTI-vel. Azt írták: az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával létrehozott Tedd képessé – Don Bosco szakképzés fejlesztési mintaprogram keretében negyven 16 év feletti, a szakképzésből lemorzsolódott diák kezdte meg tanulmányait 2021...

Tovább...
Csaknem kétharmadával több szakmunkást keresnek a cégek
szept26

Csaknem kétharmadával több szakmunkást keresnek a cégek

A szak-, betanított- és segédmunkásokat toborzó hirdetések száma 61 százalékkal nőtt idén 2020-hoz képest, a hirdetések száma Vas, Győr-Moson-Sopron és Zala megyében emelkedett a legnagyobb, míg Tolna és Nógrád megyében a legkisebb mértékben – közölte saját adtabázisa alapján a Profession.hu az MTI-vel.  A közlemény szerint a gépkezelők iránti kereslet nőtt a leginkább idén: 113 százalékos növekedést mértek az előző éves...

Tovább...
Az idén csaknem négyszeresére nőtt a diákoknak szóló álláshirdetések száma
szept23

Az idén csaknem négyszeresére nőtt a diákoknak szóló álláshirdetések száma

Az idén január és augusztus között csaknem négyszer annyi, diákokat toborzó álláshirdetés jelent meg a Profession.hu oldalán, mint 2020-ban – közölte az állásportál a saját adatbázisa alapján az MTI-vel. Az elemzés szerint mindez azzal áll összefüggésben, hogy a munkaerőpiacon érezhető a munkaerőhiány, a gazdaság újraindulásával több szektorban is jelentősen megugrott a frissen feladott álláshirdetések száma, amit az elérhető...

Tovább...
Keresett szakmák, melyekkel könnyen lehet boldogulni
szept19

Keresett szakmák, melyekkel könnyen lehet boldogulni

Nem vagy elégedett a jelenlegi munkáddal? Szeretnél elsajátítani egy olyan szakmát, amivel jobb lehetőségeid lennének, de úgy érzed, hogy nincs elég időd, energiád és főleg kitartásod ahhoz, hogy évekre visszaülj az iskolapadba? Rengeteg olyan szakma van, amivel könnyen építhető karrier akár diploma nélkül, jól fizet, és nem kell éveket rászánnod arra, hogy pályát módosíts. A TanfolyamOKJ.hu képzéskereső portál összegyűjtötte a...

Tovább...
A munkahelyi balesetek elkerülése
szept14

A munkahelyi balesetek elkerülése

Az építőipar az egyik legveszélyesebb iparág, amelyben dolgozni lehet, és évente több ezer sérült van ezeken a munkákon. Ezen sérülések némelyike ​​hosszú évekre hatással lehet az életminőségére, ezért olyan fontos, hogy tisztában legyenek a munkahelyi veszélyekkel, amelyeket el lehet kerülni. Itt megvizsgálunk néhány, a munkahelyen leggyakrabban előforduló biztonsági megfontolást, amelyet figyelembe kell vennie.   A járművek...

Tovább...
Keresett online tanfolyamok 2021-ben
aug30

Keresett online tanfolyamok 2021-ben

Folyamatosan nő a kereslet az online tanfolyamokra. A koronavírus miatt egyre többen választják a hagyományos tantermi órák helyett az online képzéseket. A felnőttképzők is gyorsan reagáltak a megnövekedett igényekre, és folyamatosan bővül a kínálat. Az online tanulásnak számos előnye van. Az online tanfolyamok során nem vagyunk helyhez kötve, hiszen csak internet és számítógép szükséges a tanuláshoz, így remek lehetőség azok számára,...

Tovább...
Miért jó több lábon állni?
aug22

Miért jó több lábon állni?

Napjainkban már nem az a jellemző, hogy egy egész életre választunk szakmát. Nem biztos, hogy a tizenévesen megálmodott pálya 10-20 év múlva is vonzó lesz. Gyorsan változó világunkban arra is találunk rengeteg példát, hogy az egykor keresett és jól fizető szakmák mára teljesen eltűntek. De hogyan készülhetünk fel erre? Mit tehetünk azért, hogy biztosítsuk jövőnket és megélhetésünket? A TanfolyamOKJ.hu képzéskereső portál...

Tovább...
Szakképesítések, 2021-től tanulható szakmai képzések
aug14

Szakképesítések, 2021-től tanulható szakmai képzések

Megjelentek az új képzési rendszer szerinti szakképesítések és részszakképesítések Ebből a cikkből kiderül, milyen szakmai képzések tanulhatók 2021-től, az OKJ-t felváltó képzési rendszerben. Az OKJ utáni új képzési rendszerben induló szakképesítéseket kategorizáltuk, és mindegyik szakmai képzéshez feltüntettük az IKK honlapján elérhető hivatalos programkövetelményt, az adott szakképesítés részletes leírását.   Az új képzési...

Tovább...
Folyamatosan nő az érdeklődés az agrárszakképzés iránt
aug11

Folyamatosan nő az érdeklődés az agrárszakképzés iránt

Mintegy 10 százalékkal többen iratkoztak be az agrárcentrumok szakképző intézményeibe az előző tanévhez képest – közölte Nagy István tárcavezető szerdán az Agrárminisztérium (AM) közleményében. Az agrárminiszter a közleményben arra emlékeztetett, hogy tavalyi tanévtől kezdődően teljes körű átalakításon és megújuláson esett át az agrárszakképzés. A versenyképesség javítása érdekében ugyanis elengedhetetlen követelmény, hogy...

Tovább...

Pin It on Pinterest

AIRPRESS LOADED

+ 401 | Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "",{ID} = "",{ID} = "",{ID} = "",{ID} = "",{ID} = "",{ID} = "",{ID} = "",{ID} = "",{ID} = "") (0.43)