NGM: újabb hivatásos gépkocsivezetői képzések indulnak 1 milliárd forintból
Újabb 1200 hivatásos tehergépkocsi- és autóbuszvezető képzése kezdődhet meg 1 milliárd forintos költségvetési támogatásból a Gépjárművezető-képzés munkaviszonyban állók számára elnevezésű program keretében – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint az oktatásokon a csoportos tájékoztató korábbi résztvevői közül azok vehetnek részt, akik elhelyezkedést igazoló munkáltatói...
Érettségi – több mint 18 ezer diák vizsgázik németből
Több mint 18 ezer diák tesz írásbeli érettségit német nyelvből pénteken országszerte – közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel. A hivatal tájékoztatása szerint német nyelvből középszinten 996 helyszínen 16 224 diák, emelt szinten 53 helyszínen 2 112 diák vizsgázik. Az élő idegen nyelvi írásbeli érettségi vizsga szerkezete minden idegen nyelv esetében azonos. Középszinten az írásbeli vizsga időtartama 180 perc. Az első feladatlap az...
Érettségi – Idén 45 fogvatartott készült fel a vizsgákra a hazai büntetés-végrehajtási intézetekben
Idén 45 fogvatartott készült fel az érettségi vizsgákra a büntetés-végrehajtási intézetekben, és további 149 fogvatartott szerzi meg az OKJ szakvizsga bizonyítványát – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) hétfőn az MTI-vel. Mint írták, idén közel 700 fogvatartott folytat általános iskolai, több mint 1000 középiskolai, 16 pedig felsőfokú tanulmányokat. Az OKJ-s szakvégzettséget adó képzésekben résztvevő...
Magyar egyetemisták nyerték az amerikai szoftverfejlesztő versenyt
Magyar győzelemmel zárult az amerikai nemzetközi jogi-szoftverfejlesztő nemzetközi verseny, a Global Legal Hackathon – közölte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) pénteken az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a kiberbiztonsági verseny első fordulóját a világ minden táján egyszerre, 40 helyszínen tartották, több mint 600 csapat részvételével, melyek közül végül csak 14-en juthattak be a New York-i döntőbe. A szakmai...
Továbbra is 10 százalék felett a fizikai dolgozók órabérének növekedési üteme egy felmérés szerint
Az idei első negyedévben 959 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, több mint 10 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi év hasonló időszakában – derül ki a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. közel 7 ezer dolgozó béradatai alapján készített elemzéséből, amelyet az MTI-hez is eljuttatott. A cég és a BDO Magyarország tanácsadó vállalat közös közleménye szerint a növekedés a betanított...
Rugalmasabbá kell tenni a képzési rendszert
A munkaadói igényeket rugalmas képzési rendszer kialakításával lehet kielégíteni, a fiatal szakemberek elvándorlását a munkafeltételek javításával kell megakadályozni – mondta Vörös-Gubicza Zsanett, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) oktatási és képzési igazgatója. Hangsúlyozta, hogy a bérek emelése és a munkahelyi körülmények javítása a munkáltatói oldal feladata, amit azért sem szabad elhanyagolni, mert a mai pályakezdők...
Az elemzők szerint egész évben marad az alacsony munkanélküliség
Négy százalék alatt maradhat a munkanélküliségi ráta egész évben, a munkaerőpiacon zajló folyamatoknak a gazdaság egészére nézve pozitív következményei lehetnek – vélekedtek az MTI-nek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataira reagáló írásos kommentárjukban az elemzők. A KSH szerint a január-márciusi időszakban a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 3,9 százalékra csökkent, a foglalkoztatottak átlagos létszáma pedig...
Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája Debrecenben
Csaknem 30 professzor várja idén a fiatalokat az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáján: a Debreceni Egyetem (DE) zeneművészeti kara július 15. és 24. között rendezi meg hagyományos programját, a mesterkurzusok mellett a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekarba is lehet jelentkezni – közölte az egyetem sajtószolgálata pénteken az MTI-vel. Közleményük szerint a 14 hangszeres és énekes mesterkurzus mellett zenekari játékra – a...
MKIK: a cégek többsége szerint a növekedés korlátja a szakmunkások hiánya
A cégek többsége szerint a növekedés korlátja a szakmunkások hiánya – mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerda reggel az M1 aktuális csatornán. Az iparkamara által elvégzett felmérésben az 1500 megkérdezett cég 67 százaléka azt válaszolta, a növekedés korlátja a szakmunkások hiánya. Az elnök szerint a nemzet erőforrásai látják kárát, ha a cégek nem találnak az igényeiknek megfelelő számú...
Felsőoktatási intézményben tanuló roma származású fiatalok jelentkezését várja a rendőrség
Felsőoktatási intézményben tanuló roma származású fiatalok jelentkezését várja a rendőrség – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata csütörtökön a rendőrség honlapján. Az ORFK idén is lehetőséget ad roma származású, felsőfokú intézmények nappali és levelező tagozatán alap-, mester- vagy egységes, osztatlan képzésen tanuló fiataloknak, akik a végzettség megszerzése után a rendőrség közalkalmazotti vagy...


Szakképzés, felnőttképzés, tanfolyamok, szakmák, közoktatás hírei egy helyen.




